DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Wehrlein nem akarta elhinni, amit hall

A Manor német F1-es pilótája szerint nagy lépésekben fejlődik az autó és remekül működött Monzában, úgyhogy alig tudta elhinni, amikor fel kellett adnia a futamot - főleg ilyen előkelő helyről.

Parádésan működött Monzában a Manor, Pascal Wehrlein bejutott a kvalifikáció második szakaszába, megverte Fernando Alonsót és a versenyen is stabilan tartotta a helyét - egy technikai hiba miatt azonban fel kellett adnia a futamot. A német újonc érthetően maga alatt volt a kiállást követően.

wehrlein-monza-2016



"Nyilván rendkívül csalódott vagyok most" - mondta Wehrlein. "Amikor meghallottam, hogy a mérnököm azt mondja, hogy állítsam meg az autót, egyszerűen nem akartam elhinni. Ellenőriznem kellett, hogy tényleg ezt hallottam-e. Persze jó oka volt, meg kellett óvni az autót, úgyhogy tudtam, hogy mit kell csinálnom, csak nem akartam elhinni."

"Az autó nagy lépésekben fejlődik, ezek a pozivítumok viszont most még nehezebbé teszik a kiállás elfogadását" - tette hozzá a német. "Beférni a McLarenek közé az időmérőn, az, hogy harcolni tudunk a Q2-ért, ha nem feljebb, magam mögött tartani a többieket a versenyen...ezt most nehéz elfogadni, tudva azt, hogy milyen lehetőségek voltak az autóban és mennyire keményen dolgoztunk egész hétvégén."

"Tudom, hogy a csapat olyan gyorsan meg szeretné oldani a problémákat, amilyen gyorsan csak lehetséges. Ez mindenki számára csalódás és nem engedhetjük meg magunknak, hogy kicsússzon a kezünkből egy ilyen jó eredmény. Szingapúrban újra harcolni fogunk, az egy olyan verseny, amely miatt nagyon izgatott vagyok" - tekintett előre az újonc.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: