DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nagyot változik a vezetői stílus jövőre?

Anthony Davidson, a Sky F1-es szakértője szerint a szabályváltozások miatt a pilóták között is átrendeződhetnek az eddigi erőviszonyok. Másképp kell majd vezetni az új autókat, mint a jelenlegieket.

Az egykori Formula-1-es pilóta elárulta, ki nyerhet és ki veszíthet a versenyzők közül a 2017-es új autókkal és szabályváltozásokkal. A brit abban teljesen biztos, hogy a pilótáknak alkalmazkodni kell majd az új versenygépekhez, mert anélkül nagyon sok időt veszíthetnek egy-egy körön.

Davidson a fenti gondolattal kezdte nyilatkozatát: „Azt hiszem alapos átrendeződés lehet azon versenyzők között, akik jól teljesítettek, és akik kevésbé. Nagyon másképp kell majd vezetniük, ami különböző képességeket követel majd a pilótáktól, mint eddig.”

A brit szerint a mexikói pilóta igen nagyot veszíthet a változások miatt: „Vegyük például Sergio Perezt. Tudjuk, hogy mennyire jó érzéke van ahhoz, hogy a gumikat megóvja a csúszkáló autókkal, különösen a hosszú etapokon. De ez eltűnhet  következő évben. Az embernek majd talán csak annyira kell figyelni a gumikopásra a verseny alatt, amennyire akar, és nem kell majd spórolni annyit az abroncsokon.”

 Dppi_davidson_08.14.



A Super Aguri egykori pilótája úgy gondolja, pálfordulás következik majd be a száguldó cirkuszban: „A versenyzők kihozhatják az autóból a maximumot, a tapadásra kevésbé kell figyelni. Az egész dolog átfordul az ellentettjére.”

Davidson azt is elmondta, ki nyerhet a legtöbbet az újítások miatt: „Vannak olyan versenyzők, akik Vettelhez hasonlóan vezetnek, és aki úgy boldogulnak, hogy a kanyar csúcspontja előtt már a gázon van a lábuk. Most szélesebbek lesznek a gumik hátul, és több lesz a leszorítóerő, ezáltal pedig a tapadás. A németéhez hasonló stílusú pilóták sokkal jobb időket fognak futni, mint gondolják.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: