DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Az indonéz kormány csalódott a Manorban

Rio Haryanto már csak tartalékversenyzőként tagja a Manor F1-es csapatának, az indonéz kormány azonban így is csalódott, hogy támogatottjuk nem folytathatja tovább.

Rio Haryanto a sportág történetének első indonéz pilótájaként mutatkozott be a Forma-1-ben, méghozzá úgy, hogy a Manor 15 millió eurót kért az ülésért cserébe az indonéz kormánytól, s így az állami olajvállalattól, a Pertaminától. A Magyar Nagydíj előtt az összeg több mint fele, 8 millió euró megérkezett a brit kiscsapat számlájára, de Haryantónak további hétre lett volna szüksége ahhoz, hogy végigversenyezze a szezont. Hockenheimben a gárda jóhiszeműségéből még versenyeztette a pilótát, de a nyári szünetben nem haboztak tovább, és bejelentették, hogy a Mercedes ifjú reménységét, Esteban Ocont ültetik a másik csillagos pártfogolt, Pascal Wehrlein mellé.



Haryanto a Manor tartalékpilótai ülésével vigasztalódhatott, az indonéz sportminisztérium azonban nem vette jó néven a versenyző lefokozását. „A Sportminisztérium csalódott a döntés miatt, hiszen Dave Ryan, a Manor sportigazgatója februárban megígérte, hogy Rio Haryanto teljes szezont fog futni a Forma-1-ben” - idézte a minisztériumi szóvivő Gatot Dewa Brotót a PlanetF1.com. „Mindennek tetejébe, a Manor igazgatója, Abdulla Boulsien azt mondta júniusban, hogy Rio a csapat része, és hogy hosszú távra, legalább két évre terveznek vele. Megértjük, hogy a Manor arra kérte Riót és a menedzsmentjét, hogy fizessék ki a fennmaradó összeget a június 24-i Magyar Nagydíj előtt. A Sportminisztérium örül neki, hogy a Manor ezen felül adott számára még egy lehetőséget a Német Nagydíjon is.”

A minisztérium által kiadott közlemény szerint az indonéz kormány nem volt abban a helyzetben, hogy tovább segítse anyagilag Haryantót. „Kértük, hogy Riót állami forrásokból segíthessük, de a törvényhozók ezt nem engedélyezték. A parlament teljes mellszélességgel Rio F1-es szerepvállalása mellett áll, de a további anyagi támogatás nem szerepelt a lehetőségek között. Viszont szeretnénk megköszönni a Pertaminának, hogy az elejétől fogva segítették Rio Haryanto bejutását a Forma-1-be.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: