DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Ezért érte utol a Red Bull a Ferrarit

Egy korábbi F1-es pilóta elmagyarázta, hogy mi a legnagyobb gond a Scuderiával és hogy miért fordítja meg a csatát lassan a Red Bull - sőt, a számok alapján már meg is fordította.

Hiába nyerte a tavalyi Magyar Nagydíjat Sebastian Vettel és a Ferrari, a hétvége előtt kevesen fogadnának a négyszeres világbajnokra - a Mercedes mellett a Red Bullt emlegetik a legtöbben esélyesként. Ennek oka elsősorban az utóbbi futamok tapasztalata, valamint a Hungaroring karakterisztikája.

A Red Bull elsősorban Monacóban villogott idén és mindkét pilótájuk elmondta, hogy a Hungaroring nagyon hasonlít a városi pályához - ott az autó tapadása jobb volt, mint a Mercedesé és most is ebben bíznak. Allan McNish, a korábbi Formula-1-es pilóta szerint alapvetően feküdni fog az energiaitalosoknak a magyar pálya, de kérdés, hogy az új aszfalt és a náluk néha jelentkező gumikezelési probléma mennyire fogja befolyásolni a teljesítményüket.

RbFerrari



McNish viszont sokkal borúlátóbb a Ferrarival, mint a Red Bull-lal kapcsolatban. Először is: Barcelona óta Max Verstappen szerezte a második, Sebastian Vettel pedig a negyedik legtöbb pontot, a Red Bull összesen 13 egységgel gyűjtött többet, mint az olaszok, itt is látszik, hogy minimum utolérték ellenfelüket Christian Hornerék. A fő gond azonban a Scuderia megbízhatatlansága. Az autójuk akkor is megbízható volt, amikor a tempó nem volt, ez hozta Fernando Alonso második helyeit, most azonban Vettelt már jó párszor sújtotta váltóhiba, de a szezon elején az erőforrással is többször volt gondjuk.

Az utóbbi pályákon egyáltalán nem működött a Ferrari, ennek oka pedig egyszerűen az, hogy nagyon kis sávban használható jól. Ha minden ideális és jól kezelik a gumikat, akkor ott vannak a Mercedes nyakán, de ha nem, akkor szenvednek. Nem csupán a leszorítóerővel vannak gondjaik, mert McNish szerint az nem olyan egyszerű, hogy a legmagasabb számot kell elérni - átlagban kell jól teljesíteni, mindenhol, minden pályán, minden kanyarban, minden időjárásban és minden gumin. 

Ezzel nem csak a Ferrari küzd, a Force India például a gyors, nyújtott kanyarokban szenved, a Williams a lassú, kis tapadással bíró kanyarokban, csak éppen a Ferrarinak sokkal nagyobb költségvetése és sokkal nagyobb célja van, mint ezeknek az istállóknak. A kitűzött célok pedig ennyire inkonzisztens teljesítménnyel egyszerűen nem érhető el - véli a korábbi F1-es pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: