DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Észak-Amerika Bakuhoz képest egy pöcegödör”

Az emberi jogi szervezetek, többek között az Amnesty International által megfogalmazott kritikák nem hatották meg Bernie Ecclestone-t - szerinte ennek semmi köze ahhoz, hogy a sportág Azerbajdzsánba látogat, ahol a frissen felhúzott pályáról ő is ódákat zengett.

Sokan sok helyütt kritizálták már Bernie Ecclestone-t az olyan megszólalásaiért, melyben diktátorokat dicsőített, emberi jogi szervezetek most pedig ismét magyarázkodásra kényszerítették. Többek között az Amnesty International is arra figyelmeztette a Forma-1-et, hogy Azerbajdzsánban politikai elnyomás van, és azzal, hogy a száguldó cirkusz Bakuba látogat, kvázi legitimálják az országban történteket.

Ecclestone-t azonban nem hozták lázba a vélemények, és amikor megkérdezték tőle, hogy tiszta lelkiismerettel látogat majd az országba, így válaszolt: „Abszolút, 100%-osan meg vagyok róla győződve” - idézte a 85 éves üzletembert a Motorsport.com. „Abban a percben, amikor az emberek azt kérdezik, mik az emberi jogok, el lehet rajta vitatkozni, hogy mikor, hol és hogyan alkalmazzák. Tudja egyáltalán valaki, hogy miket nevezünk emberi jogoknak?”



A britnek azt is felvetették, hogy az országban újságírókat börtönöznek be a kormány kritizálása miatt, erre pedig ez volt a válasza: „Biztosan megérdemlik. Attól függ, hogy mit írnak le.” Persze a csapatoknak is beleszólásuk van a dolgokba hasonló helyzetekben, de Ecclestone szerint semmilyen jelzést nem kapott tőlük.

„Szerintem akárcsak én, ők is tudni szeretnék, mit takarnak az emberi jogok. Rengetegen éheznek a világon, akiknek okuk van a panaszra. Persze az őszinte panaszkodásokat meghallgatjuk, de nem tudunk mit tenni. Úgy vélem, a legtöbb országban bajba kerülsz, ha kormányellenes vagy, esetleg ha politikai szereplőkkel mész szembe. Vagy bárkivel.” Ecclestone szerint, ha a Forma-1 elkerülte volna azokat az országokat, ahol nincsen korrupció, alig lenne olyan hely, ahol futamokat lehetne rendezni.

Ecclestone nyilatkozatában kitért a pályára is, melyet Sergio Perez a naptár egyik legnehezebb helyszínének nevezett. „Amikor először szóba került, azt mondták őrült vagyok, hiszen hogyan tudnánk összekötni az óvárost a modern városrésszel? De úgy tűnik sikerült. Nemrég beszélgettem Nico Rosberggel, aki azt mondta nekem, hogy ez egy tökös pálya. Hasonlítsuk ezt össze azzal, amit az emberek az első terveknél mondtak. Most jöttünk el a világ legnagyszerűbb helyéről, Észak-Amerikából - és mégis, összehasonlítva ezzel kissé olyan, mint egy pöcegödör, nem?” - tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: