DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo figyeljen jobban oda, mit mond

Érthető az ausztrál F1-es versenyző dühe, mégis jobban meg kellene válogatnia szavait, amikor csapatáról beszél – tanácsolták Daniel Ricciardónak.

A monte-carlói győzelmet csapata bokszutcai hibája miatt elbukó Daniel Ricciardo a verseny leintése után nem rejtette véka alá, dühös a Red Bullra. Az ausztrál pilóta kiemelte, sorban a második versenyét veszíti el a csapat hibája miatt. Egy korábbi versenyző szerint azonban ennél korrektebbül kellene viselkednie munkaadójával.

„Ez nonszensz, a Red Bull sosem tenne ilyet szándékosan. Úgy gondolom, együtt kell nyerni és veszíteni is” – mondta Robert Doornbos a holland Ziggo Sport Totaal oldalnak. „Hibátlanul teljesített, ez az ő hétvégéje volt. A kvalifikáció után beszéltem vele egy kicsit, és elmondta, hogy az autója hihetetlenül jó. Ha a legjobb autóval rendelkezik, és mégsem tud győzni, joga van dühösnek lenni, mégis figyelnie kellene arra, mit mond a pillanat hevében.”



Ricciardo dühe már elpárolgott, de csalódottsága maradt, egy frissebb interjúban elmondta, úgy érzi, jobb eredmények illetnék meg őt. „Nem szívesen mondom, mert arrogánsnak tűnik, de nagyon hiszek a képességeimben. Több jutalmat kellene kapnom érte. Rövidesen 27 éves leszek, és semmim nincs, ami közel lenne egy világbajnoki címhez. Márpedig úgy gondolom, a közeljövőben valami ilyesmivel kellene rendelkeznem” – nyilatkozta az ausztrál pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: