DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

A Mercedes most már mindenkitől tart

A világbajnok F1-es istálló szerint minden csapat és motorgyártó gőzerővel fejleszt, ők viszont lehet, hogy elérték a határt - Toto Wolff úgy látja, hogy a riválisok ott vannak a nyakukon.

A téli időszak során szinte záporoztak a Mercedes részéről azok a nyilatkozatok, amelyek szerint a Ferrari nagyon közel lesz hozzájuk, majd ezek folytatódtak a barcelonai tesztek idején is. Az első futamokon látszott, hogy a világbajnok istálló továbbra is előnyben van, ekkor az vált rendszeressé, hogy a Ferrari nem mutatta még meg igazi erejét - végül Szocsiban mondta ki azt először Nico Rosberg, hogy az olaszok talán még sincsenek olyan közel, legalábbis azon a pályán.

Toto Wolff azonban továbbra sem tágít és figyelmeztet: minden riválisuk nagy erőkkel fejleszt, a szezon hátralévő szakaszában pedig mindenkivel számolni kell. "Nagy fejlesztéseket fogunk látni különböző csapatoktól és motorgyártóktól, úgyhogy most már tényleg itt az idő" - nyilatkozta a Mercedes motosport-igazgatója az Autosportnak.

Lauda-Wolff



"Barcelona egy érdekes hétvége lesz ebből a szempontból. Egyrészt nagy előnnyel vezetjük a gyártók világbajnokságát és a két pilótánk ott van az első két helyen az egyéni pontversenyben, úgyhogy ennél többet nehezen kérhetnénk. Azonban nem minden tökéletes, mert voltak problémáink, amelyeket nagyon kemény munkával kell megoldanunk. A riválisaink már ott vannak a nyakunkon" - jelentette ki ismét Wolff.

A Mercedes-vezér már korábban beszélt arról, hogy a technikai gondjuk valószínűleg abból adódik, hogy elérték a határt a jelenlegi szabályok adta keretek között - itt tehetjük hozzá, hogy a riválisoknak valóban több terük van még a fejlesztésre. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: