DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Változtatott hangvételén a Haas fő kritikusa

Félig ügyfélcsapat ide vagy oda, a Haas az F1-es istállójának működtetésében vitathatatlanul kiváló munkát végez, hiszen eddig az éles versenyhelyzeteket is remekül reagálták le - mutat rá Pat Symonds.

Symonds a Williams technikai igazgatójaként eddig nem sok hízelgő véleményt fogalmazott meg az újonc amerikai istállóval kapcsolatban, akik a Ferrari szoros partnereként az autó számos elemét Maranellóból szerezték be. A Haas egy 6. és egy 5. helyezést gyűjtve a szezon első két futamán álomdebütálást mutatott be, többek között a Williams elől is elcsenve pontokat. Symonds azonban legutóbb a Sky Sportsnak adott interjújában már némileg megenyhült az amerikaiak irányába, és elmondta, valójában megsüvegelendő a teljesítményük.

„Szerintem fantasztikus, amit elértek. Az emberek talán tudják, hogy kicsit úgy érzem, a Haas által választott út szembemegy a konstruktőr fogalmával, ám teljesen legálisan teszik ezt, hiszen a szabályok megengedik. De sok szerencsét kívánok nekik, hiszen ilyenek az előírások, ők pedig remekül használták ki őket. Ezzel tényleg megleptek, és csodálom őket emiatt” - mondta a szakember.

Dppi_00114010_308_2



„A leginkább az nyűgözött le, hogy nem csak jó autót építettek, de jól is versenyeznek vele, ezt pedig új csapatként nagyon nehéz azonnal megtenni. Azt hiszem, érkezett hozzájuk személyzet a Ferraritól is, de emellett sok olyan alkalmazottat is felvettek, akik korábban nem voltak az F1-ben, és így is jó munkát végeznek.”

„Nem könnyű helyesen működtetni egy F1-es autót a versenyeken, hiszen körülmények egész sorát kell számításba venni. Mindig át kell látni az adott helyzetet, és azonnal reagálni rá. Néha mi is mellényúlunk, de ők eddig egész jól csinálták az első versenyeken.”

A Haas az erős pontszerzéseit részben valóban a remek stratégiának köszönheti, amiért a Ferraritól a csapathoz szerződött Ruth Buscombe felel. Az istállónál azonban nemrég elismerték, valamelyest megkönnyítette a dolgukat a szezon első két futamán, hogy Esteban Gutierrez korai kiesése révén csak egy autóra kellett összpontosítaniuk, így a stratégák teljes figyelmét Romain Grosjean kaphatta meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: