DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Haas: Ne szóljanak be nekünk!

Míg a rajongók a Haas debütálását ünneplik, a riválisok szerint nem jó irányba halad a sport, ha az amerikaiak által választott utat követi. Gene Haas nem fél a kritikáktól, és szerinte a csapatoknak is üdvözölniük kellene sikerüket.

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds osztotta meg a minap azon véleményét, miszerint bármilyen hőstettet is hajtott végre Romain Grosjean azzal, hogy Melbourne-ben 6. helyen hozta be az újonc csapat autóját, a konstruktőrökre épülő Formula-1-nek nem tesz jót, ha teret enged az olyan fél-ügyfélcsapatoknak, mint amilyen a Haas is.

Az amerikaiak ugyanis a Ferrarival való szoros technikai partnerség jegyében érkeztek meg a sportba, amely nem csak a hajtáslánc megvásárlásával járt, hanem a VF-16-os modell több olyan egyéb eleme is az olaszok kezei alól került ki, amelyek adásvételére korábban nem volt példa a csapatok között, és ami csak a szabályok enyhítésével vált lehetővé.

Dppi_00216002_548

Haas és Steiner inkább befogják a fülüket, amikor a riválisok elégedetlenkednek


Gene Haas érti ugyan Symonds aggodalmát, viszont egyet már nem ért vele. Szerinte ugyanis mindent felülír, ha autói hozzájárulnak a Formula-1 izgalmaihoz.

„Ne feledjük, hogy szinte az összes csapat valaki mástól szerzi be a motorját. Tény, hogy mi egy kicsit többet csinálunk ennél, hiszen hozzájutunk a felfüggesztés és a váltó egyes elemeihez is, de szerintem ha valaki megveszi a motort, akkor azzal máris elindult ezen az úton. Mi csak egy kicsit jobban belementünk” - idézi a tulajdonost a Motorsport.

„Úgy vélem, a rajongók többsége nem is igazán értékeli azt a technológiát, amellyel ezek az autók működnek. Ha jobbá tudjuk tenni a versenyzést azáltal, hogy erősebbek vagyunk, akkor az szerintem fontosabb annál, mint hogy ki építette a technológiát.”

Haas az F1 közegében eltöltött rövid ideje alatt is kiismerte, hogy mire számíthat a riválisoktól, így biztos benne, hogy további támadások fogják érni őt és alakulatát az újszerű hozzáállás miatt. Elmondása szerint azonban ez semmi azokhoz a politikai csatározásokhoz képest, amelyekhez az USA-ban már hozzászokott.

„Bizonyára még nem is láttunk tőlük mindent. De már hosszú ideje benne vagyunk a NASCAR-ban, szóval jól ismerjük az ilyen áskálódásokat. Nem tartok attól, hogy mit fognak csinálni velem” - mondta.

„Meghívtak a sajtótájékoztatóra a csapatfőnökök közé [Melbourne-ben], akik mind meleg fogadtatásban részesítettek. Szerintem ők is szeretik, ha versenyképes ellenfelet kapnak, így ha mi ezt meg tudjuk adni nekik, akkor azt értékelni fogják. Elvégre erről szól a versenyzés.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: