DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Váratlan tesztpilótát jelentett be a Manor

Nemrég még úgy tűnt, hogy semmije nem marad, jelenleg azonban már ő az egyik legsűrűbb 2016-os programmal rendelkező versenyző. A Manor mégis megtartja egyik tavalyi pilótáját.

Alexander Rossi sokáig esélyes volt arra, hogy megtartsa ülését a Manornál és bennmaradjon az F1 körforgásában, a csapat azonban végül Rio Haryantónak szavazott bizalmat helyette. Az amerikai ezt követően életbe léptette a B-tervet és az IndyCarban próbált versenyzői szerződéshez jutni, ahol leszerződött az Andrettivel a hétvégén kezdődő szezonra. Most azonban kiderült, hogy még ennél is többet kap 2016-tól, hiszen a Manor váratlanul bejelentette őt 2016-os tesztpilótájaként, így a Formula-1-től sem kell teljesen elszakadnia.

Rossi tehát a formulaautózás két élkategóriáját fogja kombinálni az idei évben, amihez hasonlóra az utóbbi évtizedekben ritkán láthattunk példát. A 24 éves pilóta tizenegy F1-es hétvégén segédkezik majd a Manornál, amelyek közül az első az Orosz Nagydíj lesz.

Dppi_00115019_708_1



„A karrierem legnagyobb részét az F1-nek áldoztam, és nem az a fajta vagyok, aki ölbe tett kézzel várja, hogy történjenek körülötte a dolgok. Ez a lehetőség által pedig továbbra is felkészült maradhatok” - nyilatkozta a bejelentésre reagálva Rossi.

„Csalódást keltő volt, hogy lemaradtam a Manor versenyzői üléséről erre az évre, hiszen mindenki tudja, hogy keményen hajtottam érte. Hivatalos tesztpilótaként azonban egymást jól kiegészítő kettős programot teljesíthetek a motorsport legmagasabb szintjén. Az IndyCar Észak-Amerika elsőszámú formulaautós sorozata, amely rendkívül kiélezett. Ráadásul abban a kiváltságban van részem, hogy egy bajnoki címet is nyert csapat, az Andretti Autosport színeiben versenyezhetek.”

„Idén sűrű program vár rám, de annál nem lesz megterhelőbb, mint egy F1-es teljes állás lenne. 11 nagydíjon is jelen leszek, ebből pedig csak ötre kerül sor az IndyCar-szezon közben. Az F1-es naptár mellett pedig már hozzászoktam a rengeteg utazáshoz. Jó érzés visszatérni egy olyan csapathoz, amelyet már ismerek, és akikkel közös szenvedélyen és egymás iránti tiszteleten osztozunk.”

Ez a tesztpilótai állás pedig még számos lehetőséget tartogathat Rossi számára, hiszen adott esetben újabb beugrási lehetőségeket is kaphat az F1-ben, ha valamilyen okból helyettesítenie kell a csapat egyik pilótáját. A legutóbbi versenyző, aki egy szezon során az F1-ben és amerikai megfelelőjében is rajthoz állt, Nigel Mansell volt 1994-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: