DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas: Fejlődtünk 2015-höz képest

A finn pilóta úgy véli, hogy a Williams FW38-asa jobb autó lett, mint elődje, a barcelonaai teszt során pedig sikerült kiküszöbölniük néhány égető hibát.

Felipe Massa és Valtteri Bottas is elkerülte a tabellák élét 2016 első tesztje során, de Pat Symonds technikai igazgató rávilágított, hogy a munka inkább a megbízhatóságon volt, mintsem a teljesítményen, amit majd a következő gyakorláson fognak tökéletesítgetni. A brit mérnök hozzátette, hogy az alacsony sebességű kanyarokban már sikerült javítani az autó egyensúlyán, ugyanis az FW37-es eléggé alulkormányzottnak bizonyult ezeken a területeken.



Mindkét pilóta két napot tölthetett az autóban, Valtteri Bottas pedig úgy véli, hogy az FW38-as sokat javult elődjéhez képest. „Előrelépéseket tapasztaltunk azokon a területeken, amelyre nagy hangsúlyt fektettünk. De hogy ez mire lesz elég, azt még korai megmondani” - idézte Bottast az Autosport.

„Az autó jobban fekszik most, mint tavaly, kényelmesen érzem magam benne, de azt még nem tudjuk, hogy hol állunk pontosan. A legfontosabb, hogy látható előrelépéseket tettünk számtalan olyan területen, ahol tavaly gyengébbnek bizonyultunk.

Felipe Massa hasonló gondolatokat fogalmazott meg az első teszt után, noha hozzátette, rengeteg munka vár még rájuk. „Éreztem némi előrelépést, de az első délelőttön nem voltam megelégedve az autó egyensúlyával. Nem tudtam munkára fogni az abroncsokat, délutánra viszont sikerült. Azon dolgozunk, hogy fejlesszük, és késszé varázsoljuk az autót.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: