DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Arai: Kirúgatták vagy csupán nyugdíjba ment?

A McLaren vezetője állítja, hogy F1-es partnerük sportigazgatója csupán életkora miatt távozott a program éléről – ám ezt nem mindenki hiszi el, s mintha Arai-szan utódja is elszólta volna magát.

A barcelonai teszthét egyik legfontosabb F1-politikai híre Yasuhisa Arai, a Honda motorsportért felelős vezetőjének távozása volt, amit kedden európai idő szerint kora hajnalban jelentettek be. Mint azóta kiderült, a japán szakember tanácsadóként a cégnél marad, azaz minden bizonnyal a paddockban sem most láthattuk utoljára, de megválaszolatlan kérdések így is maradtak az ügyben.

Mindenekelőtt az, hogy mi a távozás igazi oka. Régóta lehetett olyan hangokat hallani, hogy a McLaren változást szeretne a Honda F1-es projektjének vezetőségében, így természetesen azt is feltételezték, hogy ez az óhaj teljesedett be azzal, hogy Arait végül leváltották.

arai_barcteszt_ms



Eric Boullier, a McLaren versenyzési igazgatója viszont ezt a feltételezést kategorikusan cáfolta: „Arai-szan betöltötte 60. életévét, a Honda nyugdíjpolitikája pedig kimondja, hogy ha eléred a hatvanat, akkor nyugdíjba kell menned. Régóta megvolt a terv, miszerint most nyugdíjba megy.”

A thisisf1 ezzel szemben kiemeli, hogy Arai utódjának, Yusuke Hasegawának szavai nem éppen arról tanúskodnak, hogy (minthogy ez egy régóta meglévő terv – legalábbis Boullier állítása szerint) fel lett volna készülve a kinevezésre: „Nem vártam, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Tavaly a televízióban néztem a versenyeket, így követtem figyelemmel az F1-es projektünket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: