DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Massa: Az új időmérő egy káosz lesz

Felipe Massa, a Williams versenyzője egyelőre kettős érzésekkel fogadta az új időmérős szabályrendszer bevezetését, szerinte ugyanis káoszt fog okozni – aminek a rajongók örülhetnek.

Massa szerint néhány nap múlva kellene csak feltenni neki a kérdést, hogy mi a véleménye az új regulákról, ugyanis még meglehetősen bizonytalan ezzel kapcsolatban. „Nem tudom, hogy tetszik-e vagy sem” – nyilatkozta. „Azt hiszem, szükségem van egy kis időre, hogy leüljek és megértsem a szabályokat, a változásokat. Az egyetlen dolog, amit felfogtam, hogy káoszt akarnak kialakítani, és ez minden bizonnyal meg is fog történni.”

 Massa



„Biztos vagyok benne, hogy káosz lesz” – ismételte meg Massa. „Az elöl lévő autóknak lehetnek problémái, így majd hátulról kell indulniuk. Szóval ez majd érdekes lehet számotokra (a média számára), de hogy jobb lesz-e vagy sem, azt nem tudom. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy a rajongók harcokat lássanak, előző autókat és csatákat. A szurkolók nem azt akarják nézni, hogy csak egy autó nyer.”

Massa szerint az a legfontosabb, hogy a rajongókat az F1 mellett tartsák és izgalmas futamokat szolgáltassanak számukra. „Ha egy bajnokságot jobbá teszel, akkor a rajongók boldogok lesznek. Úgy gondolom, ez itt a lényeg. Ezt nem könnyű behatárolni. Talán az autók hangja, de ettől függetlenül azt hiszem, a rajongók azt akarják, hogy különböző autók nyerjenek – ez a fő cél, és ezt nehéz elérni a Formula-1-ben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: