DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 22. hétfő
F1

Verstappen segítheti a zandvoorti terveket

A legendás holland F1-es pálya, Zandvoort üzemeltetője a visszatérés szándékának kinyilatkoztatása után már a különböző ötleteivel is előállt a megvalósítást illetően.

Néhány hónappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a Holland Nagydíjnak 1985-ig otthont adó zandvoorti pálya vezetősége arra készül, hogy visszatérjen a Formula-1-es versenynaptárba. A hollandok mára odáig jutottak, hogy már konkrét elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban. Miután az F1-ből kikerült a pálya, többször is átalakították, legutóbb 2001-ben esett át jelentős ráncfelvarráson, és azóta olyan versenysorozatok jártak itt, mint a DTM, vagy éppen az egykori A1GP.

Mivel, immár több mint 15 éve nyúltak a pályához – érdemben – ezért újabb „generáljavításra” van szükség, hogy a Formula-1-re is alkalmas legyen a létesítmény, és ezzel a pályát üzemeltető cég vezetői is tisztában vannak. 

zandvoort1976f

Az 1976-os futam rajtja


„Zandvoort város önkormányzata úgy döntött, készíttet egy tanulmányt, hogy milyen lehetőségei vannak a pályának az F1-es visszatérésre, ennek milyen költség- és egyéb vonzatai lehetnek” – mondta az F1WEB.it-nek adott exkluzív interjúban Erik Weijers, a pályát kezelő Exploitant CPZ BV nevű cég igazgatója.

Ez a tanulmány még idén elkészül és Weijers szerint elsősorban a szükséges infrastrukturális fejlesztésekre koncentrál majd. „Ehhez hozzá jön még a rendezési költség, meg a licenc-díj. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt az összeget egy magáncég nem tudja előállítani, ezért a helyi önkormányzat és a holland kormány anyagi segítsége is kell a szponzorok összeszedése mellett” – jelentette ki az igazgató, aki már azt is tudja, hogy az esetleges holland futam rendezésének van egy Jolly Jokere is.

„Egészen biztos vagyok benne, hogy Max Verstappen jelenléte, sőt kiváló teljesítménye nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy sikerüljön minél több támogatót a Forma-1 elcsábítása mellé állítani” – szögezte le Weijers. A szponzorokra pedig nagy szüksége lenne a holland futamnak is, elvégre több klasszikus európai helyszín számára is nagy nehézséget jelent előteremteni évente a rendezéshez szükséges pénzösszeget. A hollandok erre azt találták ki megoldásként, hogy a közeli pályákkal megállapodva kétéves rotációban rendeznének futamokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: