DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

De kit akarnak átverni az F1-es pilóták?

Ez a kérdés fogalmazódott meg az egykori versenyző Marc Surerben, aki szerint a Formula-1 egyik legnagyobb baja az, hogy a versenyzők nem mondják ki véleményüket, és folyamatosan képmutatóan viselkednek.

Napjainkban számos megoldásra váró probléma körül folyik a vita az F1-ben, amelyek között a fő csapást a sport jövőbeli irányának meghatározása jelenti a hangosabb, erősebb, gyorsabb autókkal és egy financiálisan élhetőbb környezet megalkotásával. Egy vélemény szerint azonban nem csak újabb komoly összegeket felemésztő változtatásokkal lehetne visszanyerni a nézők bizalmát. Az F1-ben 1979 és 1986 között versenyző Marc Surer szerint a sport hitelességét az is jelentősen rontja, hogy elveszett az őszinteség és a szókimondó stílus a pilóták többségéből.

Dppi_00115011_066



„A versenyzők elzárják magukat az újságíróktól, amit teljesen hibás jelenségnek tartok. Amikor nyilatkoznak, mindig udvarias válaszokat adnak. A múltban a pilóták ki merték mondani a véleményüket, de ma már mindent a csapatuk kérése szerint tesznek, ami senkinek nem tesz jót - még a csapatnak sem” - mutatott rá a svájci arra a jelenségre, hogy a pilóták pályán és azon kívül mutatott viselkedését jelentősen korlátozzák különféle szerződések és a szponzorok igényei.

„Ha valaki megnyeri a versenyt és azt mondja, hogy nagyszerű autója van, az egy dolog, de amikor valaki a 13. helyezést próbálja sikerként eladni, azzal rögtön hiteltelenné válik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: