DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Honda: Készen fogunk állni Melbourne-re

A japán gyártó F1-es részlegét irányító Yasuhisa Arai úgy véli, hogy a Honda a tél folyamán ki fogja javítani hibáit, és probléma nélkül fogják teljesíteni a 100., McLarennel közös versenyüket.

Egyelőre légből kapott feltételezésnek tűnik, hogy a McLaren-Honda 2016-ra a Fernando Alonso által megjósolt 2,5 másodperccel fog javulni, de abban mindenki biztos a Woking-Sakura tengelyen, hogy jobb szezon vár rájuk jövőre, mint felújított kapcsolatuk első évében. Ebben reménykedik a Honda F1-es projektjét vezető Yasuhisa Arai is, aki fölött szezon közben ugyan többször is ott lógott Damoklész kardja, végül mégis bizalmat szavaztak neki Japánban.



Arai szerint sok kemény pillanatot kellett átélnie 2015-ben, de a legnehezebbnek a melbourne-i szezonnyitó számított. „Nem voltunk eléggé felkészülve, és nem teszteltünk annyit, mint amennyit szerettünk volna” - nyilatkozta Arai-szan a Speedweeknek. „Szezon közepére megtaláltuk a motor gyengeségének pontos okát, de semmi esélyünk sem volt arra, hogy ezt szezon közben kijavíthassuk.” Amikor arról kérdezték a japánt, hogy a Honda nem túl korán vágott-e bele a versenyzésbe, így felelt: „Nem, mert a tapasztalat így is probléma lett volna. Szükség van pályán szerzett ismeretekre, így bizonyos módon a 2015-ös versenyeket afféle tesztnek fogtuk fel, és sokat tanultunk belőlük.”

A Honda-vezetője hozzátette, hogy a kritikák ellenére a gyártó sokat tudott fejlődni Melbourne és Abu Dhabi között. „Pozitív, hogy a McLaren-Honda nem gyűjtött be újabb büntetést 99. versenye alkalmával” - utalt Arai a szezonzáróra. „Ennek így is kell lennie. Bár Abu Dhabiban rossz eredményt értünk el, hiszen problémák akadtak a rajtnál és a bokszban is, de remek jelét adtuk a fejlődésnek, hiszen képesek voltunk csatázni a középmezőnnyel.”

A jövő évi fejlesztésekkel kapcsolatban így folytatta: „Előre akarunk lépni a tél folyamán, javítva a megbízhatóságon, és erősítve a motorunkon. Tudjuk, miben rejlik a gyengesége, és ki fogjuk javítani Melbourne-re. Jó hír, hogy a csapat és pilóták is bíznak bennünk. Készen akarunk állni a McLaren-Honda 100. futamára” - tette hozzá Arai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: