DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Magnussen szerződése a küszöbön volt

Kevin Magnussen is a 2016-os F1-es szezonban debütáló Haas istálló jelöltjei között szerepelt, ám ő csak abban az esetben kapott volna lehetőséget a csapattól, amennyiben Romain Grosjean nemet mond nekik.

A Haas nemrégiben bejelentette, hogy jövőre a Romain Grosjean-Esteban Gutierrez párossal állnak rajthoz. Kevin Magnussen hiába várt a versenyzői ülésre, egyelőre úgy tűnik, hogy nem találja helyét a Formula-1-ben a fiatal pilóta – a McLaren megtartja Fernando Alonsót és Jenson Buttont is, így számára a jövő évre is csak a tartalékos szerepe juthat, amivel már nem elégszik meg, hiszen elmondása alapján versenyezni szeretne.

 Magnussen



Sergio Pereznek megvan a véleménye korábbi csapatáról, aki szerinte nagyon rossz hatással van a fiatalok karrierjére: „Láttuk Kevint, idejött és a McLaren sajnos tönkretette a karrierjét. Ez nem szándékos, ez politika” – nyilatkozta a mexikói a Telegraph című lapnak. Magnussen elmondta, tovább keresi a helyét az autósportban, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy az F1-ből kiszorult.

Gene Haas csapattulajdonos elárulta, komolyan gondolkodtak abban, hogy Magnussent szerződtessék le, olyannyira, hogy Grosjean után ő lett volna az elsőszámú választásuk. „Tárgyaltunk Magnussennel, aki szintén egy nagyon jó jelölt volt” – mondta Haas. „Nagy tiszteletnek örvendett a McLarennél. Ha Romain visszautasított volna bennünket, akkor neki adtuk volna az első ülést.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: