DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Titokzatos probléma a Williamsnél

Egyelőre nem árult el részleteket kiesésének okáról Valtteri Bottas, pedig vasárnap kétszer is ugyanazzal a problémával kellett megküzdenie az austini versenypályán.

Bottas számára egyáltalán nem alakult jól az Amerikai Nagydíj hétvégéje: már a finn rajtja is nehézkesen indult, miután Fernando Alonsóval ütközött, majd visszaesett a mezőnyben. Nem sokkal később, a hetedik körben pedig végleg feladta a futamot: a kiesés pontos okát egyelőre nem tudni, azonban a Williams-pilóta annyit elárult, hogy rejtély, miért jelentkezett kétszer egymás után ugyanaz a probléma az autón.

 Bottas



Az időmérő sem volt zökkenőmentes a finn számára, és a versenyt követően úgy nyilatkozott, a hetedik körben ugyanazon a helyen figyelt fel az autó furcsaságaira, mint a délelőtti kvalifikáción. „Ugyanaz volt a problémám, mint az időmérőn, a pálya ugyanazon pontján, nem sokkal a 11-es kanyar előtt. A Williamsem nyugtalanul kezdett viselkedni és elkezdett rázkódni.”

A kérdésre, miszerint az Alonsóval történt ütközés váltotta-e ki a gondot, Bottas így felelt: „Nem. De ez egy elég nagy probléma, mert kétszer jelentkezett ugyanazon a napon. Egyelőre nincsenek pontos adataink, hogy mi történt az autóval, de biztos vagyok benne, hogy megoldást találunk rá.”

A Williams nemcsak Bottas miatt lehet csalódott, hiszen Felipe Massa is pont nélkül, kieséssel zárta az amerikai versenyt.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: