DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Láthatunk-e ma autót a pályán?

A helyszínen tartózkodók szerint nincs nagy valószínűsége, annak viszont annál inkább, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség az utolsó pillanatban fogja tájékoztatni a menetrendről az F1 híveit.

Noha az austini paddockból kapott jelentések szerint mintha kevésbé lenne ítéletidő a helyszínen péntekhez képest, még mindig kérdés, hogy az USA Nagydíj szombatra tervezett programjából lesz-e valami. Az FIA először magyar idő szerint délután két órára ígért tájékoztatást, de egyelőre kénytelenek vagyunk a csapatoktól, és az újságíró-kollégáktól származó információkra hagyatkozni.

A Circiut Of The Americas, azaz a COTA vezetősége nemrég közleményben hívta fel a szurkolók figyelmét, hogy nem nyitják ki tervezett időben a pálya kapuit, amit már komoly jelként is felfoghatunk az előttünk álló, kora esti program elmaradását illetően. Egyelőre csak annyi biztos, hogy továbbra is esik az eső odakint, ami valószínűtlenné teszi a magyar idő szerint öt órakor kezdődő harmadik szabadedzés megtartását.

A Twitteren a szakértők és a rajongók között a legfelkapottabb téma az, hogy ha a szombati nap törlése után vasárnap sem tudják megrendezni az időmérőt, milyen sorrendben fognak majd elrajtolni a pilóták a negyedik austini F1-es versenynek. A legvalószínűbbnek a bajnokság állása szerinti rajtrács tűnik, de többen bedobták a kalapba az első szabadedzés eredménye által megállapított sorrendet is. Az Auto Motor und Sport újságírója még a rajtszámok alapján történő rangsorolást is elképzelhetőnek tartotta, de ez inkább tűnik csak játéknak, mintsem valódi forgatókönyvnek.

Az első szabadedzés alapján történő indulás is több buktatót vet fel, lévén Felipe Nasr autójában Raffaele Marciello körözött, Pastor Maldonado pedig csak egy installációs kört futott péntek délelőtt. A versenyzők maguk természetesen vezetni szeretnének, Will Stevens nemzetközi kézjellel adta mindenki tudtára véleményét, Lewis Hamilton pedig megköszönte a rajongóknak a kitartó támogatást.

Az időjárási viszontagságok ellenére a humorérzék továbbra is a tetőfokára hágott több felhasználónál is:

"Nincs víz a pálya felett, valami pályaféléség van a víz alatt."

"Az ég sötét, és még mindig szakad az eső a pályán. Azt javaslom, rendezzünk egy versenyt a média munkatársai számára, kölcsönautókkal, a nézők szórakoztatására."

A legfrissebb hírek szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség magyar idő szerint fél ötkor fog tájékoztatást adni a harmadik szabadedzés időpontjáról.

A helyzet helyi idő szerint kilenc óra után:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: