DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Nem kértük Kimit, hogy engedje el Vettelt”

Maurizio Arrivabene, a Ferrari F1-es csapatfőnöke elmondta, az Orosz Nagydíjon nem volt szükség arra, hogy megkérjék Kimi Raikkönent, engedje maga elé csapattársát – a finn ezt magától tette meg.

Sebastian Vettelnek még van matematikai esélye arra, hogy 2016-ban megnyerje a világbajnoki címet – a hátralévő négy versenyen összesen 100 pont szerezhető, a német hátránya pedig 66 pont az éllovas Lewis Hamilton mögött. Raikkönen nemrégiben úgy nyilatkozott, készen áll arra, hogy a szezon végi futamokon maga elé engedje csapattársát, hiszen tisztában van vele, hogy a Ferrari érdekei ezt kívánják.

Maurizio Arrivabene



 „Tudjuk, mik a szabályok. Ő még versenyben van, szóval nincs ezzel gond” – mondta az Orosz Nagydíjat követően Raikkönen. Szocsiban már láthattak is a nézők egy helycserét a két pilóta között, azonban a csapatfőnök elmondta, nem kérték a finnt erre. „Mi elégedettek lettünk volna azzal, ha úgy maradnak a dolgok. Nem gondoltunk a bajnokságra a futam azon részén, szóval maguktól tették meg. Nem volt szükség beavatkozásra.”

„Ha olyan lesz a helyzet, akkor természetesen átgondoljuk a dolgot” – folytatta. A kérdésre, Austinban számíthatunk-e csapatutasításra részükről, Arrivabene így válaszolt: „A hozzáállásunk ugyanaz. Majd Austinban elmondjuk, hogy mit fogunk csinálni.”

Vettel jelenleg a bajnokság második helyén áll Hamilton mögött, így az egyik Mercedest már sikerült megelőznie. „Ha a számokat nézzük, Seb meg tudja csinálni” – mondta Arrivabene. „De alázatosnak kell lennünk és minden egyes versenyen koncentrálnunk kell, aztán meglátjuk. Az ajtó még nyitva áll.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: