DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Még a téli teszteknél tartunk

Fernando Alonso szerint a McLaren csak a téli tesztsorozatnál tart, ha a megbízhatósági és a teljesítménybeli problémákat vesszük alapul – a spanyol szerint még egy hosszú projekt kezdetén állnak.

Hiába számítottak pontszerzésre a McLaren versenyzői a Szingapúri Nagydíjon, Alonso és Jenson Button is váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. A spanyol pilóta szerint szükség lenne a gyors javulásra, azonban már év elején hátrányból indultak, így nem könnyű a helyzetük. „Úgy gondolom, megbízhatóság szempontjából nem vagyunk a topon” – mondta.

 Fernando Alonso



„De ez normális, ez a projekt még túl fiatal, jelenleg annyi kilométer van az autóban, mint a Mercedesnek Ausztráliában. Szóval még a szezon eleji teszteknél tartunk, mert ezeknek a gondoknak nem szabadna megtörténniük a 13., illetve a 14. versenyen, azonban egy kicsit le vagyunk maradva a mezőnytől.”

„Szingapúrban elérhettünk volna néhány pontot a csapat számára, szóval egy kicsit kiábrándító, hogy így alakultak a dolgok, de ez van. Ez emlékeztet minket arra, hogy még keményebben kell dolgoznunk, mert hiányzik a teljesítmény és a megbízhatóság is – ez a kettő együtt pedig rengeteg munkát ad, és mi meg akarjuk oldani a problémákat” – mondta Alonso, majd hozzátette, a pontszerzés a céljuk mindig, ehhez azonban az szükséges, hogy egyáltalán célba tudjanak érni.

„Szingapúrban volt a legnagyobb esélyünk a pálya vonalvezetése miatt, de Japánban újra megpróbáljuk, mert ez a Honda hazai versenye, szóval remélhetőleg alakíthatunk itt valami különlegeset. Ez nagy motiváció számunkra a Honda szurkolói előtt. A tőlünk telhető legjobbat fogjuk nyújtani a hétvégén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: