DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Williams is bejelentette pilótapárosát

Újabb nevekkel egészíthetjük ki a 2016-os F1-es mezőny listáját az Olasz Nagydíjon: a Williams a monzai hétvége előtt jelentette be jövő évi versenyzői párosát.

A bejelentés Kimi Raikkönen Spában tudatott szerződéshosszabbítása után kevésbé meglepő: habár számos pilótát, például Jenson Button vagy Nico Hülkenberget szóba hozták az istállóval, végül Valtteri Bottas és Felipe Massa marad a Williams színeiben, 2016-ban harmadik közös szezonjukat teljesítik a grove-i istállónál.

Mindkét versenyző szerződési opcióval rendelkezett a következő évre, a Williamsnek csupán ezt kellett érvényesítenie – a csapatnak nem volt oka, hogy ne tegye. Valtteri Bottas hét, Felipe Massa négy dobogós pozíciót gyűjtött eddigi williamses időszaka során, egyet-egyet idén, céljuk pedig a soron következő másfél évben az lehet, hogy végre az eddig elmaradó győzelmet is bebiztosítsák.



„A mezőny egyik legerősebb párosításával fogunk rendelkezni, amely fantasztikus helyzetet biztosít a Williamsnek, hogy folytassa lendületét 2016-ban a mezőny legeleje felé” – kommentálta a bejelentést Frank Williams csapatalapító. „Felipe tapasztalata és nyers sebessége ritka a Formula-1-ben. Felipe mindig jobban tud teljesíteni az olyan környezetben, ahol megbecsülik, és hosszú együttműködést építhet ki. Boldogok vagyunk, hogy a Williams család ennyire fontos részévé vált.”

„Valtteri a Williams összetartó kapcsává nőtte ki magát. Izgatottak vagyunk, mivel bajnokesélyes potenciállal rendelkezik, ami fontos, hiszen azon dolgozunk, hogy a Williams nevet újra a Formula-1 csúcsára juttassuk” – tért ki a másik versenyzőre és a csapat hosszú távú céljaira Sir Frank. „Felipe és Valtteri hamar kivételes munkakapcsolatot alakítottak ki 2014 elején, és bár riválisokként versengenek egymással, mindig felismerték, milyen fontos együttműködésük a csapat számára.”

A Williams bejelentésével egyre biztosabbnak tűnik, hogy a jövő évi rajtrács nagyban hasonlítani fog az ideire. A Mercedes, Ferrari és Williams változatlan marad, a Red Bull is egészen biztosan megtartja párosát. Érdekességet a Lotus jövője – az esetlegesen Renault által választott pilóták –, Button pozíciója a McLarennél és az újonnan érkező Haas tartogathat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: