DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Éjszakai verseny lesz az Orosz Nagydíj?

Jelenleg is folynak a tárgyalások a megvalósításáról, és ha minden rendben halad, könnyen lehet, hogy felgyulladnak a fények Szocsiban - így az Orosz Nagydíj lehet az első éjszakai futam Európában.

Nemrég még a május eleji időpontnak örült az Orosz Nagydíj promótere, de könnyen lehet, hogy nem csak ez lesz az egyetlen változás a futam körül a jövőben. Krasznodar régió alkormányzója Belgiumban már tárgyalt Bernie Ecclestone-nal egy esetleges éjszakai versenyről - eddig csak Ázsiában rendeztek villanyfényes F1-es nagydíjakat.



Ha a 84 éves üzletember rábólint az ötletre, kezdődhet a számolgatás, ugyanis egy öt kilométeres pályán nem kerül kevésbe a világítórendszer felszerelése - 2017-nél hamarabb viszont nem fog megvalósulni az ötlet Dr. Alekszander Szaurin szerint. „Jelenleg azt becsüljük fel, hogy mivel jár ez az ötlet, kereskedelmi és technikai szempontból egyaránt, aztán a költségekről is szó esik majd. Mihelyst ennek a folyamatnak vége, a kivitelezhetőségén fogunk dolgozni, hogy a jövőben éjszakai versenyt rendezhessünk majd” - nyilatkozta a Motorsport.com-nak.

Noha az Orosz Nagydíj jövője az utóbbi időben kétséges volt, Szaurin szeme előtt már a szerződéshosszabbítás lebeg. „Különböző dolgokról beszélgettük, beleértve a 2016-os versenyt is, amelyet más időpontban fogunk rendezni” - utalt az orosz a Bernie Ecclestone-nal folytatott tárgyalására. „Néhány szervezeti ügyön kell módosítanunk, de a Forma-1 oroszországi növekedését tartjuk szem előtt, és komolyan gondolkozunk a szerződés meghosszabbításán” - Szocsival hét évre szóló kontraktust kötött a sportág mindenható ura.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: