DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Ilyenek lehetnek az F1-es autók 2017-től

Az F1 szabályalkotói javában tanácskoznak a 2017-ben bevezetendő új regulákról. Az Auto Motor und Sport már tudni véli az új autók pontos paramétereit, és egy koncepcióautó részletesen kidolgozott alaptervét is nyilvánosságra hozták.

A jobb szemléltetés érdekében pedig az idei Mercedest is mellétették, hogy még jobban nyilvánvalóvá váljanak a 2015-ös és a 2017-es modell közötti eltérések.

 

Bár a forradalmi újítások elkerülhetetlenek, az új autók vélhetően nem lesznek olyan futurisztikus kinézetűek, mint ahogy azt sok szurkoló elképzelte. A legnagyobb változások, melyek első pillantásra is szembetűnhetnek mindenkinek, a szélesebb gumik és a nagyobb hátsó szárnyak lesznek. Maguk az autók is szélesebbek (az eddigi 180 centiméter helyett 2 méter), emellett kompaktabbak, agresszívebb és dinamikusabb külsejűek lesznek.

A hátsó gumik szélessége 32,5-ről 45 centire, míg átmérőjük ezzel párhuzamosan 66-ról 70 centire nő. A hátsó szárny maximális magasságát 14,5 centivel csökkentették, amely így 80 cm lesz. Néhány paramétert még nem fektettek le pontosan a szabályokban, így az első szárny vagy a diffúzor pontos méretét sem. 

A legnagyobb dilemmát az első szárnyak megváltoztatása okozza, mivel a jelenleg használt elemek túlságosan érzékenyen reagálnak a piszkos levegőre, ami jelentős tempóvesztést okoz, amikor egyik autó utoléri a másikat. Ennek a jelenségnek az előzésekre gyakorolt negatív hatását 2017-től mindenképp visszaszorítanák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: