DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Bianchinak ajánlotta győzelmét Max Chilton

Nyolc és fél éves formulaautós karrierje során mindössze negyedszer nyert Jules Bianchi egyetlen F1-es csapattársa, Max Chilton, épp aznap, amikor bejelentették a francia pilóta halálhírét.

A pole-ból rajtoló Max Chilton nyerte az Indy Lights széria idei tizenkettedik, iowai futamát, s ezzel a bajokság 11 állandó résztvevője közül úgy is feljött az ötödik helyre, hogy három fordulót kihagyott az eddigiek közül. A Carlin ráadásul kettős győzelem ek örvendhetett, hiszen a második helyen az év első három versenyét megnyerő, de azóta a harmadik helynél magasabbra nem jutó, dubaji Ed Jones végzett.

Chilton szinte végig vezetett, csak egy rövid időre cseréltek helyet Jonesszal, amikor forgalomba kerültek a verseny közepe táján. „Egyszerűen tökéletes volt, elismerés illeti a csapatot, akik megadták nekem az autót, hogy ezt végrehajthassam” – nyilatkozta a brit versenyző. „A közepén volt tíz nehéz körünk, ahol feltartott a forgalom, s ez kicsit bosszantott is, mivel nem vagyok hozzászokva ehhez, de később aztán, amikor újra szabad levegő volt előttem, meg tudtam lépni.”

chilton_win



A brit versenyző nyolc és fél éves formulaautós karrierje során egyébként eddig mindössze háromszor nyert futamot, kétszer a GP2-ben, egyszer pedig a Formula Renault 3.5-ben. Az újabb siker, közel három év után az első épp aznap született meg, amikor elhunyt korábbi csapattársa, Jules Bianchi. „Jules-nek ajánlom a győzelmem. Tökéletes versenyt futott volna, ahogy mindig” – mondta Chilton, aki pár órával korábban, a pole megszerzését követően részletesen is szólt a francia pilótáról:

„Nem volt egyszerű, és bár mindent megtettem, biztos vagyok benne, hogy ha Jules itt lett volna, övé lett volna a pole. Nagy dolgokra volt hivatott. Két éven át voltam a csapattársa, és teljesen tökéletes napra volt szükségem ahhoz, hogy le tudjam győzni. De ez jóval ritkábban sikerült, mint neki. Rengeteget tanultam tőle, s bár ő sosem versenyzett oválon, a mai eredményben így is segített az, amit tőle tanultam. Neki ajánlom ezt az eredményt, ő inspirált engem. Tudtam, hogy mindent megtett volna azért, hogy versenyezzen. Én pedig tudtam, hogy most itt egy autó, amivel megtehetem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: