DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ricciardónak nincs szüksége menedzserre

A Red Bull ausztrál pilótája szerint egyedül is jól meg tud küzdeni a szerződésekkel, és nincs szüksége menedzserre, aki helyette intézi F1-es ügyeit - ő a körülötte lévő csapatban bízik.

Tavaly üstökösként robbant be a Forma-1 élvonalába, idén viszont jóval szerényebb teljesítményt nyújt – nem véletlen, hogy Daniel Ricciardóban már felmerült a váltás gondolata, pletykák szerint a Ferrari is kiszemelte magának, amit ő egyszerű bóknak vett. Karrierjét már a junior kategóriákban is a Red Bull egyengette, így sosem volt szüksége olyasvalakire, aki másoknál kilincsel ülésért. Nemrég ő maga is elmondta, hogy annyira nem járatos a szerződések körüli ügyekben, most mégis úgy nyilatkozott, hogy nincs szüksége menedzserre.



„Egy kisebb csoport vesz körül, valamint egy ügyvéd” – idézte az Autosport Ricciardót arról, hogy kik segítik őt a Forma-1-ben. „Ettől a néhány embertől kapok tanácsot, és megosztjuk egymással a döntéseinket. Nyilvánvalóan vannak megkereséseim menedzserektől, menedzsment-cégektől és ügynökségektől, és ne értsenek félre, de mindannyiuknak vannak megfontolásra érdemes ötletei. A karrierem ezen pontjáig a Red Bull intézte az ügyeimet, és döntötték el, hogy hová megyek, így eddig nem volt erre szükségem.”

„Boldog vagyok, hogy magam irányíthatom a dolgokat. Nyilvánvalóan most már jobban ismerem a paddockot, és ha el kellett mennem valahová megtárgyalni valamit, úgy éreztem, hogy magam is el tudom intézni.” Ricciardo hozzátette, hogy a Red Bull idei szenvedései ellenére is hűséges marad a csapathoz, és a szerződése is biztonságban van, noha egyre többször merül fel, hogy az energiaital-gyártó itt hagyja a Forma-1-et.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: