DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Mosley: Ecclestone akkor is marad, ha...

A Nemzetközi Automobil Szövetség volt elnöke jól ismeri egykori kollégáját, és úgy véli, semmi sem tántoríthatja el attól, hogy addig maradjon az F1 élén, ameddig csak akar.

Sajtóhírek szerint küszöbön a Forma-1 többségi tulajdonosának leköszönése, ugyanis egy amerikai-katari vállalkozás megvenné a CVC Capital által birtokokolt 35,5 %-ot, melynek értéke cirka hét-nyolcmilliárd dollár körüli összegre rúg. A CVC számára Bernie Ecclestone hasznos figura az F1 élén, és a 84 éves üzletember sem tud semmiféle tranzakcióról, mégis felmerült, hogy mi lenne vele, ha esetleg mégis nyélbe ütnék a felek az üzletet.

„Úgy gondolom, nagyon korán van még egy lehetséges átvételhez” – nyilatkozta Max Mosley, az FIA 2009-ben leköszönt elnöke a BBC-nek. „Mielőtt még bármit is tennének, végrehajtási eljárásra van szükség, ami azért időbe telik. Ennek végén pedig sok minden fog kiderülni a sportág jelenlegi állapotáról, ami vagy szimpatikus lesz nekik, vagy nem. De bármi történjék, nem hiszem, hogy Bernie szerepe változni fog – hacsak ő nem akarja majd, hiszen ő az az ember, aki mindenütt pénzt csinált a sportágból. Biztos vagyok benne, hogy CVC is gondol rá, hiszen senki sem csinálná úgy ezt a munkát, mint ő.”



Ecclestone pozícióját illetően Mosley elmondta, hogy „nagyszerűen teszi a dolgát. A legtöbben, az idő előrehaladtával – noha fiatalabb vagyok, mint ő, mégis öreg – elfáradnak. Nemrég azt mondtam neki, hogy ’a nap végén nem fáradsz el?’ Erre ő azt felelte, hogy adrenalinnal tölti el, amikor hallja a telefoncsörgést, és látja, ahogyan érkeznek az e-mailek. Az tény, hogy nagyon érdekli, amit csinál, ráadásul nagyon jól csinálja, és egyre rugalmasabbá válik.”

Mosley kitért a Forma-1 problémáira is, és ismét kijátszotta a „nagycsapatok sokat költenek”-kártyát. „Volt néhány stratégiai probléma a múltban, de az a legalapvetőbb dolog, hogy a sportág túl drága lett, és mindenki annyit költ, amennyije csak van. Ebben az esetben lett két-három nagycsapatunk, akik rengeteget költenek, és számtalan olyan, akiknek sokkal kevesebb pénzük van, ezért nem tudnak harcolni a többiekkel. Ezért a mezőny eléggé versenyképtelen lett, ami természetesen kihatott a show-ra is. A kulcslépés az lenne, ha versenyképesebbé tennénk a kiscsapatokat, ennek pedig két útja van. Ha Bernie és az FIA összefog, felülemelkedhetnek a csapatokon, nyersen megfogalmazva, persze.”

Mosley újbból felvetette azt a tervét, hogy a kevesebbet költő csapatok nagyobb technikai szabadságot kapjanak. „A probléma megoldásának egyik módja, hogy megmondják a kiscsapatoknak: ’Nagyobb technikai szabadságotok van, de egy bizonyos költségvetési sapkán belül.’ Így például mozgatható első szárnyat is lehetne használni. Ezer dolog van még, amivel versenyképesebbé tehetnék az autóikat, szemben a nagycsapatokkal, és sokkal kisebb büdzsével. A gazdagabb csapatok a mezőny elején azt mondanák, hogy ’Ki nem állhatom, hogy a kisebbek megelőznek!’ Erre pedig az lenne a válasz, hogy ott a lehetőség számukra is, hogy így csináljanak. A probléma megoldható, de határozott lépésekre van szükség” – mondta Mosley.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: