DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Teszt: Újonc a Ferrarinál, Susie is autóba ül

Már majdnem teljes a jövő heti F1-es teszt felállása: sok tesztpilóta lehetőséget kap majd, a Mercedes tartalékja ráadásul két autóba is beülhet. Susie Wolff újabb pénteki szereplésére készül.

Immár biztosnak látszik, hogy minden csapatnál szerepet kapnak majd a tesztpilóták a kedden és szerdán sorra kerülő utolsó idei F1-es teszten – kivéve persze a Manort, akik úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a gyakorláson. A GP2-es szezont fölényesen vezető belga Stoffel Vandoorne ekkor próbálhatja majd ki először az új McLarent, ő szerdán kap lehetőséget, míg kedden Fernando Alonso vezetheti majd az autót – ha már a Red Bull Ringen ennyire kevés alkalma nyílott rá...

A Mercedesnél ugyanúgy Nico Rosberg és Pascal Wehrlein dolgozik majd, mint a barcelonai futamot követő teszten, ráadásul utóbbi egyedüli pilótaként ismét két napot vezethet: a címvédők tesztpilótája kedden ugyanis a Force Indiába is beülhet, ahogy arra már többször is volt példa az idei szezon során. A Red Bullnál Daniel Ricciardo kedden, Pierre Gasly pedig szerdán ülhet autóba.

susie_sisak_1



Susie Wolff is szerepet kap majd a teszten, egyfajta felkészülésként a Brit Nagydíjra, ahol hazai közönsége előtt vezetheti majd a Williamst a péntek délelőtti edzésen. A Lotus és a Sauber is a tesztpilótákra bíz egy-egy napot: előbbieknél Jolyon Palmer Maldonadót, utóbbiaknál Raffaele Marciello Ericssont „állította félre”.

A Ferrari mindkét pilótájának kimenőt adott, a GP3-as Antonio Fuoco először vezethet majd aktuális F1-es autót, míg a következő napon a tartalékversenyző, Esteban Gutierrez ül be az SF15-T-be. A teszt névsora immár majdnem teljes, egyedül a Force India és a Toro Rosso szerdai emberét nem jelentették még be.

A csapatok felállása:

Mercedes
Kedd: Nico Rosberg; Szerda: Pascal Wehrlein

Ferrari
Kedd: Antonio Fuoco; Szerda: Esteban Gutierrez

Red Bull
Kedd: Daniel Ricciardo; Szerda: Pierre Gasly

Williams
Kedd: Susie Wolff; Szerda: Valtteri Bottas

McLaren
Kedd: Fernando Alonso Szerda: Stoffel Vandoorne

Lotus
Kedd: Romain Grosjean; Szerda: Jolyon Palmer

Force India
Kedd: Pascal Wehrlein; Szerda: ???

Toro Rosso
Kedd: Max Verstappen; Szerda: ???

Sauber
Kedd: Raffaele Marciello; Szerda: Felipe Nasr

A Manor nem lesz ott a teszten.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: