DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Vettel: Mind irigyek vagyunk Hülkenbergre

A négyszeres világbajnok egy interjúban beszélt honfitársa kivételes F1-en kívüli sikeréről, valamint a Ferrari győzelmi esélyeiről, és arról is, jobban tetszik neki az osztrák táj, mint a montreali és monacói környezet.

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki napján nem a megszokott sztárok, hanem a középmezőny német pilótája, Nico Hülkenberg kapta a legnagyobb rivaldafényt: a Force Indiás aktív F1-esként elindult a Le Mans-i 24 óráson, és a Porsche színeiben bemutatkozásán meg is nyerte azt. A bravúr mellett versenytársai sem mentek el szó nélkül, Sebastian Vettel „kivételes eredmény”-nek nevezte a győzelmet.

„Ez nagyszerű, én pedig úgy gondolom, mindannyian kicsit irigyek vagyunk rá” – kezdte Vettel a formula1.com-nak adott interjújában. „Szinte már könnyűnek tűnt, ez pedig talán nekünk is kedvez, mivel jó fényt vetett ránk, F1-es pilótákra. Hatalmas tisztelet neki, mivel az elsődleges számára egészen biztosan a Formula-1 és Force India. Hogy emellett bármi másba bele tudott vágni, ilyen jól teljesített, és még meg is nyerte a 24 órást, az egy kivételes eredmény.”



Ugyanebben az interjúban megkérdezték arról, lát-e valódi esélyt a futamgyőzelemre Ausztriában. „Úgy gondolom, Kanadában a dobogóért harcoltunk, legalábbis Kimi, amíg a megpörgés miatt el nem veszítette a harmadik pozíciót. Számomra másról szólt a történet, mivel jóval hátrébbról indultam, és nem nagyon nyílt esélyem dobogóért küzdeni. De sosem lehet tudni, mennyi tempója lett volna a Mercedesnek tartalékban, ha reagálniuk kellett volna valaki támadására. Egészen biztos, hogy több nyomást igyekszünk rájuk helyezni, ezt a harcot pedig remélhetőleg a verseny elejétől megkezdhetjük.”

Vettel jobban szereti a békés vidéket, mint a nagyvárosokat – az interjú készítője egyenesen természetbarátnak nevezte a négyszeres világbajnokot. „A természetbarát kicsit talán túlzás, de ez a tájkép valószínűleg inkább nekem való, mint az utóbbi két versenyé. Németként pedig az ember mindig szeret Ausztriába jönni, mert itt minden gyönyörűen zöld, az étel pedig csodás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: