DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Július 31-ig dől el Raikkönen sorsa

Olasz sajtóhírek szerint ez az a dátum, ameddig a Ferrarinak döntenie kell, él-e opciós jogával. Három F1-es versenye marad a bizonyításra. Egyesek szerint átmeneti megoldásként maradhat jövőre.

A mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzője, Kimi Raikkönen sorsa még bizonytalan az idei szezon után: bár a Ferrari részéről folyamatos dicséret érkezik szereplését illetően, szerződését továbbra sem hosszabbították meg. Maurizio Arrivabene csapatfőnök épp az elmúlt napokban nyilatkozott a korábbi világbajnok megtartásáról. „Ahogy korábban is mondtam, minden az eredményektől függ. Ha teljesíti az elé kitűzött célt, akkor miért is ne” –fogalmazott a csapatvezető. Raikkönen a tőle megszokott lazasággal beszélt: „Egyáltalán nem aggódom. Idővel ki fog derülni.”



Az idő azonban vészesen ketyeg, az olasz Corriere dello Sport szerint június 31. döntő nap lesz: a Ferrarinak eddig az időpontig van lehetősége arra, hogy éljen a Raikkönen szerződésében található opciós joggal. Persze a határidő lejárta után sem lehetetlen, hogy új szerződést kínáljanak a finnek, de bizonyos, hogy a procedúra sokkal körülményes lesz, mint a dátum előtt. Július 31-ig már csak három nagydíjat rendeznek, az osztrák, brit és magyar futamokat.

Raikkönen lehetséges helyetteseként Valtteri Bottast és Daniel Ricciardót emlegették. Utóbbit a csapat állítása szerint bombabiztos szerződés köti 2016-ban a Red Bullhoz, Bottas pedig valószínűleg hasonló opciós záradékkal rendelkezik a Williamsnél, mint Raikkönen a Ferrarinál. Egyes források szerint a Ferrari megtartja a 35 éves finnt a következő szezonban, hogy le tudjanak csapni Bottasra vagy Ricciardóra, amint a fiatalabb versenyzők felszabadulnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: