DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen megunta: Mégis beszólt Massának

Max Verstappen eleinte nem akart reagálni Felipe Massának, aki monacói balesete miatt kritizálta őt, ám Montrealban mégsem bírta ki és odaszúrt a nála kétszer idősebb brazilnak.

A Toro Rosso fiatal hollandja a Monacói Nagydíj záró szakaszában balesetet okozott, amikor a frissebb gumikon hátulról belerohant a védekező Romain Grosjean Lotusába. Massa a futam után kérdésekre válaszolva élesen kritizálta Verstappent a hibája miatt, és nem sokkal később a versenybírók is a tinédzsert találták bűnösnek, öt rajthelyes hátrasorolással sújtva őt a Kanadai Nagydíjra. A hollandot a hét folyamán többször is szembesítették Massa véleményével, de nem akart konkrét választ küldeni a brazilnak.

A montreali sajtótájékoztatóra csütörtökön mindketten hivatalosan voltak, ahol ismét felmerültek a monacói történések, Massa pedig kijelentette, továbbra is tartja véleményét Verstappennel kapcsolatban.

Dppi_00115008_019



„Megkérdezték, hogy mit gondolok, és én azt gondoltam, hogy büntetést érdemelt, hiszen amit tett, az nem volt helyes” - magyarázta a Monacóban megfogalmazott kritika körülményeit. „Ha egy 17 éves ilyen csinál, akkor nagy hiba lenne, ha nem büntetnék meg érte. Az FIA-nak megfelelően kell alkalmaznia a szigort, és pontosan ezt is tették. Csak ennyit mondtam, és továbbra is így érzem, nem változtatom meg a véleményem.”

Verstappen nem úszta meg, hogy reagálnia kelljen, és először most is igyekezett udvarias maradni: „Mindenkinek meglehet a saját véleménye. Ez egy dolog, viszont az adatok azt mutatták, hogy a balesetem körében pontosan ugyanott fékeztem, mint egy körrel korábban. De megkaptam a büntetést, most már Kanadára koncentrálok” - mondta, majd Massához fordulva zárásként azért mégis hozzátette: „Talán neked meg vissza kellene nézned, hogy mi történt a tavalyi kanadai versenyen.”

A holland a 2014-es Kanadai Nagydíj utolsó köreire gondolt, amikor Massa Sergio Pereznek ütközött neki hátulról, első ránézésre hasonló módon. Ám azért a balesetért az elöl haladó mexikói kapott büntetést, és Massa igyekezett is megvédeni magát.

„Az azért egy kicsit más helyzet volt, nem?” Mellette voltam, és ő oldalra kormányozta az autóját fékezés közben. Nem hiszem, hogy fékezés közben szabad lenne mozgatni az autót, ráadásul már az előtt elkezdte, hogy lassítani kezdett volna” - érvelt a brazil.

14201138199_53e1c7f3a3_b

Massa és Perez tavalyi balesetének végkifejlete
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: