A tavalyi Monacói Nagydíjnak még ő volt a főhőse azzal, hogy a Marussia sereghajtó versenygépével a 9. helyet szerezte meg az év legnehezebb erőpróbáján, ám fájdalom, hogy az idei mezőnyben már nem lehet ott, miután az előző év októberében súlyos fejsérülést szenvedett Suzukában, a Japán Nagydíjon.
Jules Bianchi azóta élet és halál között harcol, és a világ egy emberként az ő győzelméért, mielőbbi felépüléséért szorít. A 25 éves pilóta édesapja, Philippe Bianchi kötelességének érzi a szurkolók szeretetét azzal meghálálni, hogy időről időre tájékoztatást ad fia küzdelmének aktuális állapotáról. Tegnap is így tett, a Canal+ televíziós csatornának nyilatkozva.
„Az első és legfontosabb, hogy Jules életben van. Ő szüntelenül harcol a saját eszközeivel, de neurológiai tekintetben nem vagyok biztos benne, hogy túl sok mindenre képes jelenleg. Az, hogy harcol és nem adta fel, rengeteg erőt ad a szeretteinek, és ez nagyon fontos nekünk. Amíg élet van, addig remény is van, habár egy idő után az ember már csak a csodában bízhat. Minden nap nagyon nehéz így” – kezdte nyilatkozatát az édesapa.
„Jules állapota stagnál, a neurológiai fejlődése nem olyan, mint szeretnénk. Minden egyes nap, amikor felkelünk, Jules életére gondolunk, és a halálára is. A halálra is gondolnunk kell, mert egy olyan helyzetben vagyunk benne, amiben sok minden megtörténhet. Ez szörnyű. Azt hiszem, mindannyian megszűntünk élni azon a napon, október 5-én. Ez olyan valami, amire sohasem számíthat az ember. Jules nem ezt akarta, neki nem egy kórházi ágyban lenne a helye. Ez nem az ő élete, mi sem ezt szántuk neki. De meg kell őriznünk a reményt” – hangzott Philippe Bianchi őszinte vallomása a család szörnyen nehéz helyzetéről.
Ha Monaco és Bianchi, akkor egy sokkal örömtelibb pillanat mellett sem lehet szó nélkül elmenni, a fájdalom csak az, hogy ez is a múltban keresendő. „Jules álma volt, hogy pontot szerezzen az F1-ben, és ezt tavaly itt elérte a Marussiával. Én ott voltam akkor, és szerencsésnek érzem magam, hogy én lehettem az első, aki a leintés után átöleltem. Hihetetlen pillanatok voltak. Jules még mindig itt van köztünk. Még itt van és harcol. Hiszem, hogy minden egyes ember, aki gondol néha rá, erőt ad neki ehhez a küzdelemhez. Ő érzi ezt, és ez egy gyönyörű dolog, nagyon megható” – tette hozzá elérzékenyülve idősebb Bianchi.
