DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ecclestone: Azerbajdzsán jó lesz Monza helyett

Továbbra is esélyes, hogy az Olasz Nagydíj 2016-tól már nem lesz a versenynaptár része, Bernie Ecclestone szerint azonban nincs ok az aggodalomra: Baku majd átveszi Monza addigi szerepét.

 Az azerbajdzsáni verseny – amely az ország neve helyett az Európai Nagydíj címét fogja viselni – 2016-ban csatlakozik a versenynaptárhoz, ezzel pedig egy újabb olyan ország érkezik a Formula-1-be, amelynek nincsenek évtizedes tradíciói az autóversenyzés terén. Eközben a versenynaptár legnagyobb múltú helyszíne, Monza, ahol 1950 óta mindössze egy évben nem tartottak nagydíjat, bizonytalan jövővel néz szembe idén lejáró szerződése miatt. Bernie Ecclestone először vázolt fel logikai kapcsolatot a két verseny között.



„Baku? Nem lesz ott semmiféle probléma. Egy újabb jó versenyt fogunk látni” – mondta Ecclestone a riportereknek Bahreinben, akik szóba hozták Monzát is: szerintük az F1 elképzelhetetlen az olasz helyszín nélkül. „Ugyanezt mondták, amikor Franciaországban nem tartottunk versenyt. Most pedig Németországban. Van néhány jó helyettesünk, nem igaz?”

Érdekes, hogy sajtóhírek szerint Ecclestone épp az elmúlt hetekben fogadott el egy új irányelvet, amely kimondja, hogy az F1-nek figyelembe kell vennie az emberi jogokat mind a 20 versenyrendező helyszínen – az új házigazdák felvételekor pedig „kellő körültekintéssel” kell eljárnia. Márpedig egyes szervezetek, mint például a Human Rights Watch, aggasztónak tartják az alapvető jogok helyzetét a kaukázusi államban.

Bár Azerbajdzsán kritikusai az ellenzékiek bebörtönzését, a fizikai erőszakot és a szólásszabadság korlátozását emlegetik, Ecclestone vállrándítással intézte el az aggályt. „Van ez az irányelvünk. De mindenki boldognak látszik. Nem tűnik úgy, mintha bármilyen nagy probléma lenne ott.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: