DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 5. kedd
F1

Hamarosan eldől, marad-e jövőre Raikkönen

Bennfentes értesülések szerint a finn versenyző szerződése opciót tartalmaz a 2016-os szezonra, a Ferrari pedig jelenleg mérlegeli, megtartsa-e pilótáját. A következő néhány eredmény számíthat.

Kimi Raikkönen, aki korábban három évet töltött a Ferrarinál 2007 és 2009 között – rögtön az első szezonban karrierje egyetlen bajnoki címével –, 2014-ben tért vissza az olasz istállóhoz, azonban csalódást keltő teljesítményt mutatott, különösen Fernando Alonsóhoz képest, az sem tűnt biztosnak, hogy a csapat 2015-ben megtartja. Végül azonban mégis maradt a vörös istállónál, az első versenyeken pedig sokkal meggyőzőbben teljesített, mint az előző idényben. A világ nagyot fordult körülötte, most már az tűnik esélyesnek, hogy 2016-ban is a Scuderia kötelékében láthatjuk. Maurizio Arrivabene csapatfőnök, ha lehetősége van rá, dicséri a finn pilótát.



Sajtóértesülések szerint a 35 éves versenyző szerződésében opciós lehetőség szól 2016-ra, amellyel a Ferrari élhet. Az olasz csapathoz nagyon közel álló újságíró, Leo Turrini információi szerint jelenleg azt mérlegelik, megtartsák-e a pilótát a következő szezonra, akinek kilátásai pozitívak. A Sky Italia csatorna ugyanerről számolt be, ők úgy tudják, döntés a következő néhány versenyen születhet, Raikkönen pályán mutatott teljesítménye alapján.

Mivel a Ferrari új versenyzője, Sebastian Vettel eddig minden futamon Raikkönen előtt zárt, egyben rendre dobogón is végzett, felmerült az a spekuláció, hogy a Ferrari már a közeljövőben csapatsorrendet alakít ki, korábbi világbajnoka kárára. Maurizio Arrivabene kizártnak tartja ezt a lehetőséget.

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: