DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Peter Sauber: A jövőnkért is harcolunk

Jelenleg negyedikek az F1-es konstruktőrök bajnokságában, de ha a hatodik hely meglesz, már az is hatalmas segítséget jelent a következő szezonok távlatában. Jelentős fegyvertény a sokat javuló Ferrari-motor.

A 71 esztendős Peter Sauber, aki csapatával 1993-ban érkezett meg a száguldó cirkusz porondjára, ma már inkább a háttérből figyeli a nevét viselő svájci istállót: a csapat igazgatását társtulajdonosa, Monisha Kaltenborn csapatfőnök végzi. Mikor azonban a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Giedo van der Garde bíróság elé citálta a szerződését megszegő gárdát, rögtön repülőre ült, és Melbourne-be utazott.

„Nehéz beszélni erről a kellemetlen ügyről” – tért ki a válaszadás elől a verseny rajtrácsán. A szezonnyitó erős teljesítménye után azonban már szívesebben nyilatkozott. Kínában újra összejött a kettős pontszerzés, három verseny alapján a csapat negyedik a konstruktőrök bajnokságában. „Illúzió, hogy megtarthatjuk ezt a helyet. De még a hatodik pozíció is csodálatos lenne, különösen fontos a jövőnk szempontjából. Sanghaj megmutatta, hogy az ausztrál eredmény nem volt véletlen.”



„Ez mindenekelőtt a Ferrari motorjának köszönhető. Nagy lépést tettek meg előre. De maga a csapat is fejlődött és javult” – magyarázta a Sauber szembetűnő ugrásának okait. Felipe Nasr és Marcus Ericsson személyében az alakulat teljesen új felállással vágott neki a szezonnak, akik Adrian Sutilt és Esteban Gutierrezt váltották. „Nem mondanám, hogy a tavalyi versenyzőink rosszabbak voltak. De nem voltak szörnyen motiváltak. Ez most megváltozott. Felipe már három-négy éve a radarunkon szerepelt. Mindig is biztosak voltunk benne, hogy nagy lehetőségeket rejt. És Marcus sincs messze tőle.”

Egyetlen dologgal kapcsolatban nem nyilatkozott pozitívan, amikor a Formula-1 jelenlegi helyzetéről beszélt. „Az általános szituáció továbbra is feszült és bonyolult. És nem csak az olyan csapatok számára, mint a Lotus, Force India és mi.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: