DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Eddig 100 százalékos a Manor teljesítménye

Már ami a nagydíjrajtok és a célba érések arányát illeti. Ma ez Stevensnek és Merhinek is sikerült, akik ezúttal fejenként csak kettő kört kaptak. Az autó minden edzésen és futamon egyre gyorsabb.

Úgy tűnik, a szezon harmadik versenyére a Manor-Marussia, amely az ausztrál nyitányon egyetlen kört sem tudott megtenni, belerázódott a világbajnokság menetébe: a 107 %-os limit megfutásával nem adódtak problémák, a két autó vasárnap gond nélkül felállt a rajtrács végére, majd be is fejezték a futamot. A 15. helyen beérő Will Stevens megelőzte csapattársát, mivel neki Sepangban nem sikerült elrajtolni, első idei nagydíján van túl.



„Nagyszerű verseny volt ez számomra és a csapat számára is, amely megmutatja, meddig sikerült eljutnunk egy rendkívül rövid idő alatt. Nyilvánvalóan remek érzés volt újra versenyezni, az pedig fejlődésünk ezen szakaszában különösen fontos számunkra, hogy mindkét autóval végigérjünk a versenyen. Azt mindig is tudtuk, hogy amint a kezdeti kihívások megoldódnak, megbízható autónk lesz” – mondta Stevens, aki reméli, hogy a következő futamokon még sokat fognak fejlődni. 1:45.414-es leggyorsabb köre 3 másodperccel maradt el a futam legjobbjától, ami jelentős javulás a hétvége korábbi részéhez képest.

„Ezek a lépések különösen fontosak a csapat számára” – fogalmazott a második Formula-1-es futamát teljesítő Roberto Merhi. „Visszatekintve a hétvégére, előrelépéseket tettünk Malajzia óta, a tempónk pedig folyamatosan fejlődik, edzésről edzésre. Remélhetőleg ezt a fejlődést folytatni tudjuk Bahreinben is a következő hétvégén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: