DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Normális maláj versenyt ígér a Manor

Az F1-es szezon második versenyén már valóban pályára gurulnának, megoldást remélnek a szoftvergondokra. Külső szemmel talán kevésbé érzékelhető, mennyi nehézséget tudnak ezek a problémák okozni.

Nagy küzdelem és erőfeszítések árán a Marussia utódja, a Manor eljutott a 2015-ös szezont megnyitó Ausztrál Nagydíjig. A verseny előtt semennyi tesztet nem sikerült teljesíteniük, így fordulhatott elő, hogy csak Melbourne-ben szembesültek vele, az autóvezérlő szoftverek adatvesztés miatt nem működnek, ennek következtében még a bokszutcát sem tudták elhagyni. Felmerült a büntetés lehetősége is, a stewardok azonban végül megkegyelmeztek a csapatnak, megjelenésüket úgy minősítették, hogy részt vettek a nagydíjon.

Habár a korábbi hírekben felmerült, hogy a probléma nem fog megoldódni a Bahreini Nagydíjig, Graeme Lowdon, a Manor ügyvezető igazgatója bízik benne, hogy „normális” hétvégéjük lesz a jövő hétvégi Maláj Nagydíjon. „Sok előrelépést tettünk Ausztráliában, péntek este nagy változások történtek, ez pedig mindenkinek sok bizakodást adott, hogy már közel járunk” – mondta az Autosport lapnak.



„Nyilvánvaló, hogy Ausztráliában kifutottunk az időből, de az önbizalmunk szintje egészen magas azt illetően, hogy a dolgoknak sokkal normálisabb mederben kell folyniuk, amint Kuala Lumpurba érünk. Az autók egyenesen Malajziába mennek Ausztráliából, ezért nincs meg az az előnyünk, mint egy európai kéthetes szünetnél, amikor vissza tudjuk vinni őket a bázisra” – magyarázta, hogy a távoli helyszínek nem könnyítik meg a Manor dolgát. „Emiatt nem fogunk tudni az autókhoz férni addig, amíg a garázsoknál nem vagyunk Malajziában. De ha a mostani mértékben folytatjuk, a dolgoknak sokkal inkább a szokásoshoz hasonlóan kell alakulniuk ott.”

Lowdon elmagyarázta, a szoftvergondok az olyan tényezők közé tartoznak, amelyeket a laikusok kevésbé értenek meg, a munkát mégis teljesen ellehetetlenítik. „Az autók mechanikai értelemben teljesek, az emberek fizikailag semmit nem látnak, azt gondolják, hogy ha készen vannak, akkor miért nem tudnak mozogni? De sorozatos hibák érték egymást. Először az összes rendszerrel kellett megpróbálni kommunikálni, mielőtt működésre bírtuk a dolgokat. Nem könnyű kívülről látni, mennyi erőfeszítésünk van ebben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: