DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Q1-es kiesést, de pontokat is vár magától a Force India

Bár alig tesztelhették új autójukat, a Force Indiánál mégis erős versenytempót várnak már az első versenyen. Ám tudják, hogy ezt a szezont a korábbiakhoz képest fordított taktikával kell megvívniuk.

A csapat jelentősen megcsúszott 2015-ös autója megépítésével, így azt csak két és fél napon keresztül tesztelhették Barcelonában - és bármilyen problémamentesen is zajlott számukra a gyakorlás, tisztában vannak vele, hogy koránt sem sikerült eljutniuk az autóval arra a szintre, amire az képes lenne. A Force India technikai igazgatója, Andrew Green szerint a késlekedés nyomai elsősorban az egykörös tempón fognak meglátszani az Ausztrál Nagydíjon, bár a futamon már a pontokat vennék célba.

Dppi_00215004_218



„A többi csapat egy lépéssel előttünk jár, szóval nem ideális a helyzet. Nehéz lesz számunkra bejutni a Q2-be” - vélekedett a szakember, tudva, hogy az időmérő első szakaszában 18 résztvevő mellett csak négyen esnek ki. „Viszont úgy gondolom, hogy vasárnap elérhetőek a pontok. Jól kiismertük az új gumikat, és a versenyen alapozhatunk a Mercedes motorjára.”

Míg sok csapat már a múlt héten kipróbálta a fejlesztések második hullámát is az új autón, a Force Indiánál ez még várat magára - már csak ezért is gondolják, hogy nagy előrelépésekre lesznek képesek az első futamok során. A hűtési rendszer Green szerint például jelenleg csak egy sebtében összedobott változat. „Nagyon konzervatívan álltunk hozzá, mivel nem volt túl sok mozgásterünk” - nyilatkozta, miközben azt is elárulta, hogy ők is készülnek az orrkúp egy rövidebb változatával, ami a vélekedések szerint a legnépszerűbb változat lesz idén a paddockban.

A Force India műveleti igazgatója, Otmar Szafnauer szerint a csapatnak ehhez a szezonhoz ellentétes szemléletben kell hozzáállnia, mint ahogyan az előzőeket kezelte. „A múltban mindig képesek voltunk erősen kezdeni az évet, majd ezt követően egy kicsit elhagytuk magunkat. Ezúttal fordítva kell csinálnunk” - magyarázta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: