DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Az első nagy erőpróbák - Megjelent a legfrissebb AFM

Már kapható Magyarország motorsport magazinjának legfrissebb száma, amely már a 2015-ös Formula-1-es szezonra való hangolódás jegyében készült, így részletes csapatbemutatókkal és tesztösszefoglalóval várja olvasóit.

2015-03_cimlap



Szerencsére az új évben sem kellett sokat várni arra, hogy ismét beinduljon az élet az F1 világában - ahogy az megszokott, január utolsó napjaiban lehullt a lepel az új autókról, amelyekkel a csapatok harcba szállnak a 2015-ös sikerekért. Az idei szezon úgy tűnik, kilenc istálló részvételével indul útjának, ám a leszűkült mezőnyben is történtek nagy átigazolások és érkeztek ígéretes újoncok. Az Autósport és Formula Magazin részletes elemzésben fejtegeti mind a kilenc csapat esélyeit az új idény előtt, miközben mindenki arra keresi a választ, vajon sikerül-e valakinek megállítani a tavaly mindent vivő Mercedest.

Nem sokkal a bemutatók után a versenypályák is benépesültek - először Jerezbe, majd Barcelonába utazott a mezőny a szezonra való felkészülés jegyében. Az első pillanatban még néhány új, meglepő és kevésbé meglepő festésben gyönyörködhettünk, de a látvány szerepét hamarosan átvették az adatok, és az vált a beszédtémává, hogy ki tette meg a legtöbb kört, illetve ki érte el a legjobb köridőket. A Ferrari a vártnál erősebbnek tűnik, de az első barcelonai teszt utolsó óráiban Nico Rosberg végre igazán odalépett a Mercedesnek, megmutatva, hogy a címvédők aligha veszítettek lendületükből. Az AFM olvasói szövegben, képekben és számokban is informálódhatnak a tesztek történéseiről, amelyek során máris történt néhány címlapot érdemlő esemény egyes pilóták betegsége, két autó összeütközése és a McLaren-Hondával pályára lépő Fernando Alonso rejtélyes balesete révén, ami után a spanyolt kórházba is kellett szállítani.

Természetesen nem kezdődhet el új F1-es szezon új szabályok nélkül, így a 2015-ös idény maximális élvezetéhez sem árt tisztában lenni azzal, mi változott az előírásokban az elmúlt évhez képest. Ezúttal kisebb módosítások történtek, azokból viszont meglehetősen sok: a külsőségeket illetően a legfontosabb, hogy eltűntették a tavaly sokat vitatott „hangyászorrokat”, a borítás alatt pedig a motorfejlesztések évközi engedélyezése jelenti a fő változást. Persze ez még nem minden: nőtt az autók súlya, új időbüntetést vezettek be, és egy teljesen újszerű megoldás, a virtuális biztonsági autó alkalmazását is jóváhagyták. Az Autósport és Formula Magazinban minden döntés okára fény derül.

És hogy melyik pilóta lépett legnagyobbat felfelé a tél folyamán? Mindenképpen Danyiil Kvjat, aki révén valószínűleg egy új arccal bővül az idei F1-es élmezőny. Sebastian Vettel távozása után ugyanis a Red Bullnak sebtében kellett találnia valakit a négyszeres bajnok helyére, a mindössze 20 éves orosz pedig a Toro Rossónál töltött egyetlen szezonja alatt meggyőzte őket arról, hogy ő a megfelelő ember a feladatra. A lap interjút közöl a sport új sztárjával, aki rajongói kérdésekre válaszolva nyújt betekintést életébe és idei céljaiba.

Magyarországon egy másik versenysorozat eseményeire is nagy figyelem hárult ezekben a napokban. Ugyan az F1-esektől jóval csendesebben a WTCC mezőnye is megkezdte a tesztelést, ám hazánkban sokakat leginkább Michelisz Norbert jövőre foglalkoztatta a sportban. A Honda gyári csapatával szóba hozott pilóta végül mégis a Zengő Motorsportnál maradt, az AFM-ben olvasható nyilatkozatban pedig elmondta, mi is motiválta ezen döntését.

További témák a lapból:

- Állandó helyszínek - F1-es pályatörténelem

- Alakul az amerikai csapat - Interjú Gene Haasszal 

- Technika: Mi történik a teszteken?

- Dávid Sándor különvélemény rovata

- MotoGP - Rekorddöntéssel indult az előszezon

- WRC: Elszalasztott lehetőségek Svédországban

- Tereprali: Oroszországból szeretettel

- Az MNASZ 2015-ös versenynaptára

- A magyar autósportbajnok: Gróf Zichy Tivadar

- Marton Gergely a Ralikrossz Eb-n és ob-n is ott lesz

- Pődör Balázs versenyzőképző iskolája

- „Őfordsága” - az új Fordot maga Ken Block járatta be

- Fotógaléria: Fanni és a Renault

A legfrissebb AFM a MotoGP, a rali-vb és a többi népszerű hazai és nemzetközi autósport-széria híreivel és háttéranyagaival megvásárolható az újságosoknál vagy előfizethető a formula.hu megújult weboldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: