DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Button: Most szenvedünk, de győzni fogunk!

Jenson Button nagyon gyenge napot produkált szombaton, de 2009-es F1-es bajnokot nem hagyta el optimizmusa: úgy véli, hogy csapata még idén visszatalál a győztesek útjára.

Folyamatosan problémák sújtják a McLarent, ma Jenson Button mindössze 23 kört volt képes megtenni az MP4-30-cal, de ezt is számtalan hosszú kényszerszünettel tarkítva. „A péntek nem volt rossz, a szombat pedig nagyon trükkösen alakult – nem az én napom volt. Ugyanazzal a problémávál szembesültünk, amivel csütörtökön: az MGU-K tömítése okozta a hibát, így délután minimális munkát tudtunk elvégezni.”

De mindezek ellenére a 2009-es világbajnok optimista maradt: „Az első versenyen biztosan nem fogunk nyerni, de talán sikerülni fog az utolsón. Úgy gondolom, hogy komolyabb fejlesztéseket fognak látni tőlünk, és már úgy vélem, hogy az első teszt óta sokat sikerült előrelépnünk – ezt viszont nem lehetett észrevenni az autó gyermekbetegségei miatt. Mindannyian kíváncsiak vagyunk, hogyan teljesítünk majd, ha összeáll a kép.”



A csapat a 2012-es szezonzáró óta nem nyert versenyt, 2013-ban még dobogón sem állt, tavaly is csak kétszer, méghozzá mind a két pozíciót az Ausztrál Nagydíjon sikerült megszerezniük. Button szerint ebben az évben nem fog megismétlődni az elmúlt két szezonban tapasztalt szenvedés. „Ha kész leszünk az első versenyre, ha nem, ezt ebben a pillanatban nehéz megválaszolni.”

„Most minden új számunkra, a többiek pedig már összeszoktak a motorokkal, noha a Honda nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Vannak olyan problémáink, amelyeket meg kell oldani. Remélem, hogy a következő teszt jobban sikerül majd, mint a mostani a megtett körök szempontjából, ami magabiztosságot adhat nekünk az első versenyre – addig azonban még hátra van egy nehéz vasárnap” – idézte az Autosport a brit pilótát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: