DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

A Renault spórolhat zsetonjával

Így szabadon fejleszthetnének akár a Formula-1-es szezon végén is, amikor a riválisok már nem – ezzel azonban látszólag az év legnagyobb részét feláldoznák 2016-ért.

Mint ismert, az F1-es autók V6-os erőforrásainak összetevőit 66 súlyozott zsetonra osztják, a lépcsőzetes motorbefagyasztás értelmében ezek közül 32 módosítható 2015-ben. Az eredeti szabályok úgy szóltak, hogy a fejlesztéseket február végéig be kell fejezni, egy kiskapunak köszönhetően azonban a 32 zsetonos keret akár az idény legvégéig felhasználható. Hogy azonban a csapatok valóban profitálhassanak az újításokból, a logikus forgatókönyv az, hogy a módosítások már az idény első versenyei során bemutatkoznak. Lehet, hogy a Renault ezzel ellentétes stratégiát fog alkalmazni, és a szezon végéig kivár.

„Képesek vagyunk arra, hogy ne csak a következő pár versenyre és szezonra, hanem a következő szezonokra is gondoljunk” – mondta a Renault ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul az Autosportnak. „Habár két éves partnerségünk van hátra a remélhető hosszabbításig, szükségünk van arra, hogy a rendelkezésünkre álló zsetonok felhasználásából pénzügyileg is a legtöbbet hozzuk ki.”



„Azt hiszem, ezt a döntést stratégiailag is meg lehet fontolni, ami hatással van a 2015-ös fejlesztésre” – magyarázta Abiteboul. Azt azonban nem gondolja, hogy egy ilyen lépéssel beáldoznák a 2015-ös szezont: szerinte már most akkora előrelépést tettek, hogy megengedhetik maguknak a spórolást – a Red Bull problémás jerezi tesztjének tükrében ez a kijelentés némileg meglepő.

„Azt hiszem, nyugodtnak kell lennünk. Hiszek benne, és remélem, nem tévedek, hogy elegendő teljesítménybeli lépést tettünk annak érdekében, hogy figyelmesen felmérjük lehetőségeink a szezon közbeni motorfejlesztést illetően, és a helyes dolgot tegyük, ne csak 2015-öt, de 2016-ot illetően is. Lehetőségeink vannak. Látnunk kell, hogyan tudunk játszani a forrásokkal, hogy az idei motort fejlesszük-e, vagy a jövő évit hozzuk kicsit előbbre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: