DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

A Force India elindult a második tesztre

Innen már csak nincsen visszaút, Barcelonában egészen biztosan láthatjuk az indiai együttest is – azonban csak a tavalyi autóval, a VJM08 ugyanis továbbra sem készült el.

A Force India kihagyta a szezon első tesztjét Jerezben – eredetileg a 2014-es VJM07-tel vettek volna részt rajta, de spórolás miatt úgy döntöttek, inkább nem utaznak el. Azt egy ideje már tudni lehet, hogy az új modell nem készül el a második, csütörtökön kezdődő próbára sem, az istálló azonban mérlegelte, hogy itt már valóban pályára gurul a tavalyi kocsival – hogy legalább a versenyzők tapasztalatot szerezzenek.

A silverstone-i székhelyű brigád a Twitterre töltött fotóval jelezte, a VJM07 útnak indult Barcelonába, a második teszten így biztosan teljes lesz a létszám. Az Autosport magazinnak is megerősítették, hogy a tavalyi versenygéppel jelennek meg a február 19-én induló gyakorláson. Versenyzői felállását az istálló eddig nem nevezte meg.



A teszt február 22-én, vasárnap ér véget, az utolsó, szintén Barcelonában tartott gyakorlás pedig már a következő csütörtökön, 26-án kezdődik. A Force Indiának így mindössze egy plusz hete marad, hogy új autóját befejezze, amelynek állapotát jelenleg csak találgatni lehet. Bob Fernley csapatfőnök-helyettes a BBC-nek korábban arról nyilatkozott, reméli, hogy az utolsó teszt minél nagyobb részén jelen tudnak lenni. Azokat a pletykákat cáfolták, hogy a szezonnyitó nagydíjat is lekéshetik, ennyire nem áll rosszul a helyzetük.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: