DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
F1

Ecclestone és Briatore forradalmat csinálna?

A jelek szerint Bernie Ecclestone nagyon komolyan gondolta, hogy egységes autókat hozna be az F1-be, és nézeteinek legalább egy részét hű szövetségese, Flavio Briatore is támogatja.

Néhány nappal ezelőtt Bernie Ecclestone-nak ismételten sikerült általános megdöbbenést keltenie, amikor kiderült, hogy javaslatot tett egy úgymond B-liga létrehozására a kiscsapatok számára az F1-en belül, melyben egységes autók szerepelhetnének. A Sport Bild tudósítója, Ralf Bach szerint ez egyúttal Ecclestone azirányú törekvései felé mutat, hogy a Formula-1-ben bevezesse az ügyfélautó rendszerét, vagy esetleg egy még nagyobb váltással egygyártós sorozatot csináljon a királykategóriából.

Ez talán kissé merész feltételezésnek tűnik, az viszont tény, hogy a létszám növelése érdekébe a Colin Kolles és Briatore által támogatott Ecclestone felvetette, hogy 2013-as Red Bullokat és nyolchengeres Mecachrome-motorokat adna el csekély összegért a bajban lévő kiscsapatoknak, akik ezekkel állhatnának rajthoz az F1 „alsóházában”.

ecclestone_briatore2



Bach úgy tudja, hogy Ecclestone már találkozott is a Red Bull első emberével, hogy beszéljen vele erről az elképzeléséről. Az ötlet persze többeknek nem tetszett, így a Mercedesnek sem, ám a német újságíró szerint Ecclestone-t az sem zavarná, ha a stuttgartiak úgy döntenének, hogy kivonulnak a sportágból.

A közismert olasz újságíró, Leo Turrini Flavio Briatorével készített interjút a minap, s a korábbi csapatfőnök úgy tűnik, hogy valóban osztja ezeket a nézeteket... „Tragikus hiba volt az új motorok bevezetése. A hanggal együtt az izgalmat is kiölték a sportágból, és olyan technológiát hoztak be helyette, ami a közönséget nem érdekli. Ha azt is hozzávesszük, hogy ezek az erőforrások drágák, a kör bezárul” – mondta Briatore, majd hozzátette:

„Továbbra is az a véleményem, hogy az F1-nek a versenyzők bajnokságának kellene lennie, és nem a konstruktőrökének. Nem arról van szó, hogy támogatnám az egygyártós bajnokság elképzelését, de az is igaz, hogy ha egy olyan technikát vezetünk be, ahol valaki akkora előnybe kerülhet, mint most a Mercedes, akkor megcsappan a sportág iránti érdeklődés...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: