DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Rosberg: A Német Nagydíj létfontosságú

Felerősödött a hír, hogy Németország idén egyáltalán nem tart F1-es nagydíjat. A mezőny legjobb esélyekkel induló német versenyzője, Nico Rosberg reméli, a pletykáknak nincs valóságtartalmuk.

Mint ismert, a Nürburgring, amely 2015-ben rendezhetett volna futamot a rotációs rendszer értelmében, anyagi okok miatt nem képes eleget tenni kötelezettségének. Rögtön felmerült a lehetőség, hogy Hockenheim veszi át a helyét, a legfrissebb hírek szerint azonban Bernie Ecclestone a tavalyi látogatottság miatt nem támogatja ezt a döntést: annak ellenére, hogy Nico Rosberg személyében német versenyző harcolt a bajnoki címért, és nyerte meg végül a hazai versenyt is, mindössze ötvenezren voltak kíváncsiak a nagydíjra. Ecclestone cáfolta, hogy ő akarná megakadályozni Hockenheim beugrását.

Nico Rosberg eközben reméli, a nagydíjat a tervek szerint megtartják, Németország ugyanis a Formula-1 egyik legnagyobb bázisa. „Számomra a Német Nagydíj egy legendás verseny, ugyanannyira, mint a Brit” – idézi a Mercedes pilótáját a motorsport.com. „Alapvető része az F1-es szezonnak. Nagyon elkeserítő azt hallani, hogy még nem oldották meg.”



„Nem csak nekem, hanem a német rajongóknak is. Sokan vannak Németországban, és a sportban is nagy a képviseletünk, velem, Sebastiannal, a Mercedessel és másokkal. Németország az F1 jelentős része, ezért remélem, meg fog oldódni ez a gond” – érvelt a német versenyző, aki idén is a bajnoki címért harcolhat.

Nem csupán ő, hanem a Mercedes csapatelnöke, a háromszoros világbajnok – aki 1977-ben nyert Hockenheimben – Niki Lauda is nagy veszteségnek érezné a nagydíj kiesését. „Németország és a Mercedes számára is katasztrófa lenne. „A szervezőknek Németországban össze kell tartaniuk. Ott van Rosberg a Mercedesben és Vettel a Ferrariban – mit adhatna ennél is többet a Formula-1? Kell lennie megoldásnak, hogy a rendezvény profitot termeljen” – vélekedett az osztrák exversenyző.

A Német Nagydíj kitűzött időpontja július 19., kiesése pedig azt jelentené, hogy a versenynaptár 19 állomásból állna. Ismét nem sikerülne elérni a bűvös 20-as számot: bár már számtalan alkalommal terveztek ennyi versenyt, egyedül 2012-ben valósult meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: