DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

2014-es motorok a Spanyol Nagydíjig?

Az F1-es motorok fejlesztésének új szabályai a gyakorlatban azt jelenthetik, hogy a csapatok tavalyi erőforrásaikat fogják használni a Spanyol Nagydíjig, a továbbfejlesztett változatok pedig az európai versenyeken mutatkoznak be.

A motorfejlesztésre vonatkozó eredeti előírások úgy szóltak, hogy a 2014-es erőforrás 48 %-a – azaz 66-ból 32 „zsetonnak” megfelelő komponens – módosítható a 2015-ös szezon előtt, a megváltoztatott motorokat pedig legkésőbb február 28-ig kell homologizálni. A domináns Mercedeshez képest lemaradásban levő Ferrari és Renault nyomására ezt úgy változtatták meg, hogy fejleszteni a teljes 2015-ös szezon folyamán lehet, természetesen a 32 zseton keretein belül.

Ez azonban nem fogja azt jelenteni, hogy a csapatok versenyről versenyre új, mindig kis mértékben módosított erőforrással jelennek majd meg – már csak azért sem, mert a szabályok alapján maximum négy motor használható fel a szezon folyamán. Ehelyett az várható, hogy a csapatok egyetlen lépcsőben hajtják végre a 48 %-os módosítást, a szezonnak egy nem túl késői pontján – hogy mégiscsak tudjanak profitálni belőle a versenyek többségén.



A korábban F1-ben dolgozó, jelenleg technikai konzultánsként ténykedő Dominic Harlow szerint ez a pont a Spanyol Nagydíj, az első európai futam lehet. „Úgy becsüljük, hogy bárki, aki használja ezt a lehetőséget, az legkésőbb az ötödik futamon, a Spanyol Nagydíjon be fogja mutatni 2015-ös erőforrását. Ez 8-10 plusz hetet jelent a fejlesztési időben, ami 0,1-0,2 másodpercet jelenthet” – mondta Harlow az F1-es újságíró, James Allen blogjának.

A szakértő úgy véli, hogy a Ferrari és Renault számára ez sem lesz elég a felzárkózásra – ami a fentebbi számadatokból is kiderült, hiszen a Mercedes előnye jóval nagyobb volt 2014-ben két tizedmásodpercnél. Ráadásul lehetségesnek gondolja, hogy a Mercedes már február 28-a előtt elkészíti továbbfejlesztett motorját – tehát az első négy versenyen az eddigieknél is nagyobb fölényben lesz a Ferrarihoz és Renault-hoz képest. „Vannak, akik úgy gondolják, hogy előnyük származhat abból, ha az eredeti tervhez tartják magukat. Homologizáltatják a 2015-ös motort a szezon kezdetére, és négy verseny előnyük lesz. Ők és a partnereik pontelőnnyel kezdhetik a bajnokságot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: