DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Többre volt hivatott Adrian Sutil?

Számtalan olyan pilótát láttunk már az F1 történetében, akik nem bizonyultak kutyaütőnek, de mégsem tudtak eleget nyújtani ahhoz, hogy feljussanak a sportág csúcsára. Adrian Sutil a legutóbbi példa közülük.

Könnyen lehet, hogy a középmezőny egyik oszlopos tagját hét szezont követően jövőre már nem láthatjuk a mezőnyben – a Sauber többé nem tart igényt Adrian Sutil szolgálataira, és más csapatok sem kapkodnak érte. A német nemrég kijelentette, hogy F1-es lehetőség híján az Endurance-világbajnokságon való szereplést sem zárja ki, de visszatekintve karrierjére elmondhatjuk: újabb taggal bővült a beváltatlan ígéretek tábora.

A pontnélküli 2014-es szezon miatt igencsak nagy csapást szenvedett Sutil renoméja, de gondoljunk csak vissza azokra az időkre, amikor a stranbergi még dobogókért harcolt, de sosem úgy alakultak a dolgok, hogy meg is szerezze a hőn áhított pozíciót – annyi időt töltött el reménytelen küzdelemmel, hogy az idei évad végére negatív rekordot állított be 127 pódiummentes versenyével.

Sutil12



Éppen ezért kettős érzésekkel lehet viszonyulni Sutil karrierjéhez. Égett benne a bizonyítási vágy, évről évre akadt egy-két futam, ahol megmutatta a benne rejlő ponciált, de hol autója nem volt alkalmas arra, hogy hosszabb távon is az élbolyban tudjon maradni, hol saját vadóc természete miatt esett el egy jó eredménytől. Ezért is meglepő, hogyan tudott hét éven keresztül a Forma-1-ben maradni. Jó példa erre például a 2009-es Kínai Nagydíj, ahol pazarul teljesített a szakadó esőben, de öt körrel a vége előtt eldobta magától és a csapattól az értékes hatodik helyet.

Hiába töltött egy évet a Midland tesztpilótájaként, és Colin Kolles hiába volt megelégedve vele a pénteki szabadedzések után, még maga Sutil is meglepődött azon, hogy versenyülést kapott a 2007-es szezonra. Az ajánlólevele mindenesetre meggyőző volt: második helyen zárt az F3 Euroszéria 2005-ös szezonjában Lewis Hamilton mögött (többek között Sebastian Vettelt megelőzve), a 2006-os Japán F3-as bajnokságot pedig első helyen zárta.

 

Első F1-es szezonjában mindenki korábbi riválisáról, a szuperújonc Hamiltonról beszélt, ő pedig tipikus újoncévet produkált: Spyker a mezőny leglassabb autójának bizonyult, több balesetbe is belekeveredett, de magasan felülmúlta mindhárom csapattársát (a harmadéves Christijan Alberst, Markus Winkelhockot, valamint Sakon Yamamotót). Évadának két csúcspontja volt, és mindkettőben kulcsszerepet játszott az eső: a monacói harmadik edzésen a folyamatosan száradó pályán legjobb időt sikerült autóznia, év végén, a kegyetlen körülményekről emlékezetes Fujiban pedig megszerezte csapata és saját maga első világbajnoki pontját.

Ezek után nem volt meglepő, hogy emberünk újabb lehetőséget kapott 2008-ban, de sajnos az immár Force India néven induló csapat ott folytatta, ahol előző év végén abbahagyta: a mezőny végén. Ezért volt óriási eredmény, hogy Monacóban a kieséseknek és saját kvalitásainak köszönhetően a negyedik helyig tornázta fel magát, ám hat körrel a vége előtt a beütött a ménkű Kimi Raikkönen képében, megfosztva őt karrierje legjobbjától. Sutil a verseny után elsírta magát, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyik versenybíró szerint sárga zászló alatti előzés miatt úgyis 25 másodperces büntetést kapott volna, ami a végeredmény tükrében nem jelentett volna pontszerzést. Az egész szezont figyelembe véve mindössze hét versenyt fejezett be a tizennyolcból, ennek ellenére szerződést hosszabbítottak vele 2009-re.

Sutil06

Amely szezon ismét gyengének bizonyult – balesetek (Sanghaj és Barcelona) és kínszenvedés a mezőny végén. A Nürburgringen azonban esélye nyílt a pontszerzésre, de ismét Kimi Raikkönen bizonyult a kisördögnek, aki megfosztotta ettől. Spában azonban eljött a csapat órája: Giancarlo Fisichella pole-ra álíltotta a Force Indiát, két héttel később pedig Sutil két tizeddel maradt el Lewis Hamilton időmérős első helyétől. A második helyet azonban nem tudta dobogóra konvertálni, futam végi negyedik helye is csak Hamilton futam végi kiesésének volt köszönhető. Mindazonáltal ez maradt legjobb F1-es eredménye, amit még beállítania sem sikerült. Noha az interlagosi esőben is harmadik helyre kvalifikált, már az első körben ütközött Trullival – szomorú vége volt egy több lehetőséggel kecsegtető szezonzárásnak.

Ezt követte két olyan év a Force Indiával, ahol Sutil a középmezőny megbízható tagja lett: pontszerzések és kiesések váltották egymást, ebből az időszakból egyötödik helyet írhatott fel legjobbjai közé, és mindkét évben kilenc alkalommal végzett a pontszerzők között. Noha megbízhatóan teljesített 2011-ben, egy bizarr incidens közvetve hozzájárult ahhoz, hogy a Force India ne újítsa meg szerződését. A Kínai Nagydíj estéjén összetűzésbe keveredett Eric Luxszal, a Genii Capital első emberével, és egy pezsgősüveggel megvágta az üzletembert. 2012 januárjában megszületett az ítélet: Sutil 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 200 ezer eurós büntetést kapott, de addigra már kiderült: a Force India előléptette a helyére Nico Hülkenberget.

Sutil11

Sutil ülés nélkül maradt 2012-re, ezért is volt meglepő, amikor két héttel a 2013-as szezon kezdete előtt visszatért volt csapatához, és az Ausztrál Nagydíjon mutatott versenyzésével (vezette a versenyt, végül hetedik lett) elhallgattatta a kétkedőket. Azonban karrierje során sokadszor nem tudott birokra kelni a legjobbakkal, de Monacóban ötödik lett, ami legjobbja maradt ebben az évben. Év végén viszont valószínüleg örökre elköszönt Silverstone-tól, és helycserés támadással Nico Hülkenberg helyére igazolt a Sauberhez.

Ahogy azóta kiderült, élete legrosszabb döntése volt, hiszen többnyire még az időmérő második szakaszába való továbbjutás is álomnak tűnt – szezonjának fénypontja az lett, amikor bejutott a Q3-ba Austinban, de az álom rémálommá vált az első körben, hiszen Sergio Perez rövid úton lezárta pontszerzéssel kecsegtető versenyét. Lehet, hogy ez marad utolsó „komolyabb” eredménye, de senki sem akarta, hogy úgy búcsúzzon el a Forma-1-től, mint Jules Bianchi suzukai balesetének közvetett résztvevője.

Mint a mesékben – Adrian Sutil hét szezont teljesített szeretett sportágában, de sajnos nem sikerült legyőzni a kék, vörös, vagy ezüst színekben pompázó sárkányokat, így nem lehetett övé a fele királyság.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: