DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Horner: Értelmetlen bűncselekmény

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner rámutatott, hogy nemcsak felháborító, de egyúttal értelmetlen is volt a másfél héttel ezelőtti betörés az istálló F1-es központjába. A kupák harmada megvan.

Tegnap számolhattunk be róla, hogy a Red Bull ellopott trófeáinak egy részét december 15-én kihalászták egy Sandhurst közelében található tóból. A kupák annak a készletnek a részét képezik, melyeket december 6-án loptak el az istálló Milton Keynes-i gyárából, miután autóval keresztülhajtottak a bejáraton.

A bejelentést követően a csapat hivatalos sajtóközleményt bocsátott ki, melyben Christian Horner csapatfőnök így nyilatkozott: „Jó hír, hogy a trófeáink egy részét megtalálták, köszönjük a rendőrségnek az eddigi segítséget. Az a tény, hogy a trófeákat egy tóba dobták, és kárt tettek bennük, meg mutatja, milyen értelmetlen bűncselekmény volt ez.”

redbull_kupak



„Bár a kupák nagyon sokat jelentenek a csapat számára, piaci értékük igen kicsit – a betörés ellenben nagy jelentős károkat okozott a gyárnak. Remélhetőleg visszavihetjük a kupákat a gyárba, ahová tartoznak, azokról pedig, melyeket nem sikerül, másolatokat készítünk. Köszönet illet mindenkit az eddigi segítségért.”

 

Összesen több mint hatvan trófeát dobtak el a Red Bull gyárából, ezek mintegy harmadát sikerült most megtalálni – a pontos számot nem hozták nyilvánosságra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: