DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 29. szerda
F1

Wolff: Nem élhetünk szocialista rendszerben

A Mercedes ügyvezetője szerint további csapatokat egyelőre nem fenyeget a megszűnés veszélye, ám hangsúlyozta, hogy a Caterham és a Marussia bukása mindenekelőtt a saját vezetőségeik hibája.

Minden jel arra utal, hogy jövőre csupán kilenc csapat lesz a mezőnyben - és mivel mostanság elcsendesültek a harmadik autókkal kapcsolatos hangok, valószínűleg a mezőny létszáma 18 marad. Bár az idei utolsó futamokon a három leginkább veszélyeztetett istálló, a Sauber, a Lotus és a Force India is a nyilvánosság elé teregette a nehézségeit, Toto Wolff szerint kezdenek elcsendesülni azok a félelmek, amelyek további istállók eltűnéséről szólnak.

 „Nem hiszem, hogy újabb csapatokat fogunk elveszíteni” - nyilatkozta a Mercedes vezetője a Sponsorsnak. „Mondom ezt a csapatoktól kapott visszajelzések alapján. Most csupán arról beszélünk, hogy miként lehetne máshogyan felosztani a tortát közöttünk.”

Dppi_00114021_452



A hírek szerint a Mercedes készen áll lemondani bizonyos pénzekről a kisebb csapatok javára, ám amint Wolff rámutatott, ezzel kapcsolatban eltérnek a vélemények az élmezőnyben.

„A Ferrari és a Red Bull azt az elvet követik, hogy ez nem az ő problémájuk, hanem az érintett csapatoké” - mondta, majd hozzátette, hogy a riválisok álláspontját is meg tudja érteni, hiszen az egyenlő elosztás elve nem működhet a sportban:

„Nem élhetünk szocialista rendszerben. Végső soron a Caterham és a Marussia a felelősek a saját bukásukért. Ha egy csapatot adóssághegyek sújtják, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon megfelelően vezetik-e azt. Ha az ember többet költ, mint amennyi a bevétele, akkor rendelkeznie kell egy tervvel a pénzek visszafizetésére.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: