DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A virtuális biztonsági autó sohasem fogja helyettesíteni az igazit

Bár már két hétvégén is tesztelték a virtuális safety cart az F1-ben, az FIA szerint még koránt sem biztos, hogy jövőre élesben is bevetnék, azt pedig végképp nem tudják elképzelni, hogy valaha is teljesen átvegye a tényleges biztonsági autó helyét.

Az új rendszerrel Jules Bianchi suzukai balesete nyomán kezdett el kísérletezni a mezőny. Eszerint a veszélyes szakaszokon a rendszer egy minimális köridő betartására kötelezné a versenyzőket, akik a pilótafülkében követhetik, hogy a megszabott időértéken belül autóznak-e. Austinban és Interlagosban is tesztelték ezt a virtuális biztonsági autót az edzések után, bár egyelőre még vannak tisztázatlan kérdések, így az FIA egy szóvivője szerint egyáltalán nem biztos, hogy a következő évtől már bevetnék ezt a gyorsabb és várhatóan hatékonyabb rendszert a versenyeken.

1416217834



 

A veszélyzónák kalibrálása sem egyszerű feladat, és a pilóták is panaszkodtak, hogy nehéznek találják a szükséges köridő figyelését a kijelzőn. Erre megoldásként most annak lehetőségét elemzik, hogy a versenyzők hangjelzésekkel is tájékoztatást kapjanak, miközben a cél az, hogy 35 százalékkal csökkentsék a tempójukat a versenytempóban teljesített köridőhöz képest.

Ha a rendszer egyszer hatékonyan működésbe lépne a versenyeken, felmerülhet a kérdés, hogy szükség lenne-e még a tényleges biztonsági autóra, ami 1993-as végleges bevezetése óta minden alkalommal a mezőny élére áll, amíg a versenyzést akadályozó minden veszély elhárul. Az FIA szóvivője szerint azonban nem kell tartanunk attól, hogy a digitális rendszer Bernd Maylander állását veszélyeztetné.  

„Nem hiszünk abban, hogy a virtuális biztonsági autó valaha is át tudná venni a tényleges biztonsági autó helyét. Vannak olyan esetek, amikor a mezőnyt más sebességen vagy más útvonalon kell vezetni, erre pedig csak az igazi safety car képes” - hangzott a válasz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: