DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
F1

2,7 milliárd forintot oszt szét a Mercedes

Az F1 konstruktőri bajnoki címét ünneplő csapat nem jutalmazza szűkmarkúan dolgozóit: mindenkinek legalább 10 000 font (3,9 millió forint) jutalom üti a markát.

Az Orosz Nagydíjon elért 1-2-es győzelemmel a Mercedes bebiztosította a 2014-es konstruktőri világbajnoki címet. Ahogy az szokás, az istálló és gyár összes dolgozója pénzjutalmat kap a sikerben való közreműködésért. Brackley-ben, a csapat angliai székhelyén 700 dolgozó részesül minimum 10 000 font pénzjutalomban. Ez azt jelenti, hogy a Mercedesnek összesen legkevesebb 2,7 milliárd forintot kell szétosztania.

Ez ráadásul a legszerényebb becslés, a felsővezetők és pilóták ugyanis valószínűleg jóval nagyobb bónuszban részesülnek majd 10 000 fontnál. A csapatot mindenesetre nem kell attól félteni, hogy megsínyli a jutalmazást: a becslések szerint 60 millió dolláros (14,4 milliárd forint) pénzíjban részesülnek majd a bajnoki címért.



Ráadásul a Formula-1 rajongóit is megilleti majd bizonyos „jutalom”: a csapatot irányító Toto Wolff arról beszélt, a két pilóta szabadabban versenyezhet, mint eddig, most, hogy a konstruktőri cím a zsebben van, és ahhoz is csak néhány pont hiányzik, hogy biztosan Mercedes-pilótáé legyen az egyéni siker.

„92 ponttal vagyunk Daniel Ricciardo előtt, és még 100 szerezhető. Szóval olyan helyzetbe érkezhetünk, amit mindenki szeretne, ugyanis engedhetjük őket úgy versenyezni, ahogyan ők szeretnének. Egy kicsi, láthatatlan póráz még mindig rajtuk van. Talán ettől is teljesen megszabadulhatunk” – utalt Wolff arra, hogy a Spában történt ütközés után a versenyzőknek megtiltották, hogy hasonló megismétlődjön a jövőben. Niki Lauda csapatelnök nyilatkozata alapján az ütközés továbbra is tiltva van Lewis Hamilton és Nico Rosberg számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: